2.évad 10. fejezet

Jennifer Smiths

Félek. Nem is. Rettegek. Félelmetesnek érzem az ágyat, amire le kell feküdnöm. Mellettem egy ultrahangos gép, a mellett egy nagy tű. A tű. Ami akár a babám halálát is okozhatja. A szemeim előtt látom a netes filmeket az egész vizsgálatról. A gyomrom görcsbe szorul, ahogy arra gondolok, hogy azt mindjárt belém döfik. Egyenesen a babám irányába. A kezeim remegnek. Legszívesebben felugranék és sikítva elmenekülnék, de nem tehetem. Nem lehet. Ezen túl kell esnem. Próbálom magamnak bemagyarázni, hogy nem lesz baj, de mégsem sikerül. Zayn be akart jönni velem, de megkértem, hogy kint várakozzon. Nem akarom, hogy lássa ezt, nem akarom, hogy itt legyen velem bárki is. Ezen egyedül kell túlesnem. A kicsikémért. A dokim már elmondta a lényeget, hogy mi is fog történni, most pedig itt fekszem ez előtt az idegen orvos előtt, meg az asszisztensnője előtt, aki utasított, hogy feküdjek le és húzzam fel a pólómat. Ezután odalép hozzám a doki, és az ultrahanggal megnézi, hogyan is helyezkedik el a baba, majd lekeni a hasamat valami barnás krémmel, gondolom valami Betadin szerűség, vagy valami más, amivel lefertőtleníti a részt, ahová szúrni fog. Nagyot nyelek. Megkapom a következő ukázt, miszerint ne mozogjak és a doki már oda is fordul a nagy tűjével, miközben az nővérke a doki utasításait követve a megfelelő szögben tartja a hasamon az ultrahang érzékelőfejét. És nem bírom tovább. Nem vagyok képes végignézni, hogy belém szúrjon. A hasamba. Hirtelen nagyon érdekes lesz a plafon, vagyis inkább a majdnem felettem lévő sarok. A repedéseket szemlélem, és a félelem egyre jobban eluralkodik rajtam. Tartok tőle, hogy pánikrohamot kapok. És akkor megérzem... Nem fáj jobban, mint egy szúnyogcsípés. Utána furcsa kis nyomás a hasam egy pontjánál és pár pillanat múlva szól a doki, hogy végeztünk. El sem hiszem, hogy túl vagyok rajta. A nővérke utasít, hogy keljek fel.

- A kis könyve szerint B Rh negatív a vércsoportja. Ezek szerint adnom kell egy injekciót, hogy nehogy baj legyen - közli az orvos monoton hangon. Na igen. Neki ez rutin. Nekem nem. Pár napja még azt sem tudtam volna, hogy ez mit jelent, de e miatt a vizsgálat miatt feljött ez a téma és a dokim elmagyarázta, hogy ha Zayn RH pozitív, akkor a baba is lehet, hogy RH pozitív lesz, és ilyen esetben kapnom kell egy szurit, hogy ne alakuljon ki ez a probléma. Vagyis, hogy a szervezetem ne kezdjen el valamilyen ellenanyagot termelni. Szerencsére kiderült, hogy Zayn RH negatív, így a baba is tuti az lesz, tehát nem lehet gond.

- Nem kell az injekció. Itt a párom vércsoport meghatározása. Ő is RH negatív, így nem szükséges - nyújtom át neki a lapot. Megnézi, hümmög párat.

- Rendben van. Akkor egy szúrással kevesebb. - Hát, ez elég szar vicc volt. - Kérem, fáradjon ki egy kicsit. Vagyis a szomszéd helyiségbe, azaz az irodába át kellene mennie, ott aláírni a papírokat, hogy elvégeztük a vizsgálatot, azzal vissza kellene jönnie ide, és akkor kiadjuk a többi papírját.

- Rendben van - indulok kifelé, hogy végre elszabaduljak innen. A lábaim remegnek még mindig, de azért megtartanak. Kint pedig tudom, hogy Zayn és Louis várnak már rám. 

- Kicsim! Rendben vagy? Minden ok? - aggodalmaskodik Zayn.

- Igen. Túl vagyok rajta. Nem is volt annyira szörnyű. De menjünk, el kell még intézni a papírokat, aztán mehetünk is haza - eresztek meg felé egy gyenge mosolyt. Viszonylag gyorsan és csendben elintézzük, amit kell, majd megállunk a vizsgáló ajtaja előtt. Érzem, ahogy a fejem elkezd tompulni. Már kezd zúgni is a fülem. Elönt a melegség. Ez így nem lesz jó! Ugye nincs baja a babának? Nem szólok a fiúknak, csak leülök egy székre, de ekkor már érzem, hogy ez egy jó döntés volt, mert a lábam nem biztos, hogy meg tudna tartani. A szemem előtt elkezdenek karikák ugrálni, a látásom pedig elkezd homályosodni. Előrehajtom a fejem a térdeimhez. Érzem, hogy baj van. Irtózatosan tompa vagyok. Sötétség.

- Jenny! Jenny! - tompán hallom Zayn és Louis hangját, miközben elkezd tisztulni a látásom. - Mi van vele? Mi történt? - egyre tisztább körülöttem minden. És egy furcsa dologra leszek figyelmes. Bent fekszem a vizsgáló padlóján, a fejem lent a kövön, a doki pedig a lábaimat merőlegesen, a plafon felé tartja. Nem értek semmit. Mi folyik körülöttem?

- Mi történt? - kérdezem gyenge hangon. 

- Istenem, Jenny! Végre! - hallom meg az öcsém hangját magam mellett. 

- Elájult. De nem vérzik, tehát a babának nincs baja. Valószínű az idegesség miatt volt - válaszol a doki, miközben óvatosan leengedi a lábaimat. - Óvatosan próbáljon felülni! - Zayn már a segítségemre is siet, de ahogy felülök érzem, hogy még mindig nem tiszta teljesen a fejem.

- Kérhetnék egy pohár vizet? - kérdem kissé félve.

- Persze. Hozom is! - szól az egyik nővér és pár pillanat múlva már át is nyújtja a hűs folyadékot. 

- Köszönöm - mosolyodom el hálásan. Lassan megiszom, mire kezdem érezni, hogy igen, talán már most fel is tudok kelni.

- Vegyenek neki valami cukros üdítőt, meg valami ennivalót, hogy a vércukorszintje rendbe jöjjön. Ha megoldható, feküdjön el a kocsi hátsó ülésén, amennyire csak tud, otthon pedig szigorú fekvés, hogy csökkentsük a vetélés esélyét. - Megköszönünk mindent a dokinak, az egyik asszisztens nő a tesóm kezébe nyomja a papírokat, és már mehetünk is. Zayn kikísér a kocsihoz, miközben Louis elszalad a büfébe, hogy hozzon, amiket a doki mondott. És ha nem lennék még kissé kába, akkor valószínű el is nevetném magam, hiszen tényleg szalad.  

Mikor hazaérünk, azonnal ágyba parancsol a két pasi. Nem ellenkezem. Úgy érzem, erre most szükségem van. De ha nem is lenne, akkor is mennék, hiszen tudom, hogy ez szükséges a babám miatt. Óvatosan előkeresek egy hálóinget. Nem igazán szokásom ilyesmiben aludni, de most véletlenül sem szeretném megnyomni a hasam semmivel. Pont venném fel, amikor nyílik az ajtó és Zayn lép be rajta, kezében egy tálcával. Ledermed a mozdulata közben. Nem értem, hogy mi a baja, de követve tekintetét leesik a tantusz. A nagy, barnás pacát nézi a hasamon. 

- Az mi? - nyögi ki nehezen, mire én finoman rámosolyodom.

- Csak a fertőtlenítő, amivel lekentek a szúrás előtt. - Leteszi a tálcát és közvetlenül elém lép. Lehajolva tanulmányozza a plecsnimet, majd a kezeit óvatosan a pocakomra simítja két oldalról, és ad rá egy puszit. Szemeimbe könnyek gyűlnek a meghatottságtól, főleg, amikor beszélni is kezd.

- Szia Kicsikém! Én vagyok az, az apukád. Nem lesz semmi baj. Nem fog már senki piszkálni. Minden rendben lesz. Rendben kell, hogy legyen. - Majd még nyom pár puszit a hasamra. Én közben finoman beletúrok a hajába. Milyen jó érzés! Hogy hiányzott ez az elmúlt hónapokban! Hogy hiányzott ő maga! 

Feláll, majd rám igazítja a pizsimet és óvatosan, kézen fogva az ágyamhoz vezet. Mikor lefekszem betakargat, ad egy puszit a homlokomra és indulna is kifelé, de a keze után kapok. Kérdőn néz vissza rám, én meg, mint egy kis tini elvörösödöm.

- Ööö... Nem maradnál? - kérdem zavartan. - Nem akarok egyedül maradni. Kérlek! Csak feküdj ide mellém. 

Ő kedvesen rám mosolyog, majd bebújik mellém. Óvatosan átölel, de nekem ez nem elég! Jobban odabújok hozzá, és csak fekszünk. Élvezzük egymás közelségét, a finom érintéseket, az apró simogatásokat, amiktől megnyugszunk. Mert látom rajta, hogy nem csak nekem esnek jól ezek az apróságok, hanem neki is. Majd szépen lassan elnyom az álom.

Sziasztok!

Szomorúan vettem észre, hogy lecsökkent a komik száma. Nem tudom, hogy mi ennek az oka. Talán unjátok  a sztorit? Zárjam le egy-két részen belül? Tudom, hogy ez nem éppen egy vidám témájú rész, de nem gondoltam, hogy ennyire nem fog nektek tetszeni. Mindenesetre köszönöm szépen annak a pár embernek, akik komiztak! Nagyon hálás vagyok érte! Köszönöm szépen! Miattatok lett feltéve már most ez a rész! :)

Remélem tetszett a rész, komizni még mindig ér. :)

A későbbiekben lényeges lehet a válaszotok: Volt-e olyan rész, amit szeretnél valaki más szemszögéből olvasni? Ha van, akkor melyik részt és kinek a szemszögéből? Előre is köszönöm annak/azoknak, aki/akik válaszolnak a kérdésre. <3

Puszi: Klau