2. évad 12. fejezet

Jennifer Smiths

 

A telefonom csörgésére riadok fel, és csak a levegőt tudom kapkodni rémületemben. Ez... ez most tényleg megtörtént? Testem elkezdi rázni a zokogás, de a telefonom irtózatosan kitartóan csöng, így utána nyúlok, de még ez is nehezemre esik. Amikor viszont meglátom, hogy ki hív, ledermedek. Mi ez? Valaki szórakozik velem? Zayn neve villog a kijelzőn. De hát ő meghalt... Most mi van? Remegő kezekkel fogadom a hívást.

- Igen, tessék - szólok bele remegő hangon.

- Jaj, Jenny! A frászt hoztad rám! Már percek óta csörgetlek, de nem vetted fel. Azt hittem, hogy valami baj van - hallom meg az aggódó hangját. De nem értek semmit. Lehet, hogy csak képzelődöm?

-Zayn? - kérdem bizonytalanul, hitetlenkedő hangon, felerősödő zokogásom közepette.

- Mi történt? Miért sírsz? Valami baj van? - hadarja idegesen. - A kurva életbe! Louis! Irány Jennyhez! Valami baj van! - hallom, ahogy kiadja az utasításokat.

- Zayn! Tényleg te vagy az? De hát, ez hogy lehet? Hiszen te meghaltál... - dadogom teljesen összezavarodva.

- Miért haltam volna meg? - döbbenten kérdez vissza.

- Elmentem a dokihoz...

- Arról volt szó, hogy együtt megyünk!

- De én vártalak, te meg nem jöttél... aztán azt mondta a doki, hogy a baba beteg, ő azt javasolja, hogy vetessük el... utána pedig itthon felhívtak, hogy balesetetek volt. Louist megműtötték, te meg meghaltál...

- Jenny! Hol vagy most?

- Itthon...

- De hol? Helyileg...

- Az ágyamban, most ébredtem.

- Oké, Kicsikém, akkor megvan a megoldás. Álmodtál. Próbálj megnyugodni! Hallod?

- Micsoda?

-Csak álmodtál. Egy rémálom volt. Ez nem történt meg. Most azért hívtalak, hogy indulj a dokihoz.

- Annyira valóságos volt, annyira azt hittem, hogy ez tényleg megtörtént...

- De nem! Nyugi! Akkor nem a kórházba megyünk, hanem érted, és majd együtt megyünk oda.

- Nem kell, azért ne kerüljetek egy hatalmasat. Mindjárt hívok egy taxit, és ott találkozunk - próbálom rábeszélni, hogy akkor tartsuk magunkat az eredeti tervhez.

- Nem! Hiszen...

- Nyugi van! - hatalmas nyugalomhullám jár át, hiszen életben van, a baba nem biztos, hogy beteg, tehát minden oké. Vagyis majdnem minden. - Közben már készen is vagyok, úgyhogy ha leteszed, akkor ott találkozunk. Már hívnám is a taxit.

- De...

- Nincs de! Szeretlek! Ott találkozunk! - csak akkor esik le, hogy mit is mondtam, amikor már elhagyták a szavak a számat, így zavaromban gyorsan ki is nyomom. De abban a pillanatban meg is szólal megint.  És ki más is lehetne, ha nem Zayn? Fogadom a hívását, miközben a gyomrom diónyira szűkül, hiszen amióta találkoztunk megint, egyáltalán nem beszéltünk az érzéseinkről egymásnak. De ez után az álom után már ez sem érdekel.

- Szeretlek! Mindennél jobban szeretlek, te szédült liba! - nevet bele a telefonba, majd meg is szakítja a hívást. Nevetve hívok egy taxit, de furcsa mód az idegesség elönti a testemet. Ugyan úgy, mint az álmomban. De hát az csak egy álom volt. Ez meg a valóság, itt nem történhet meg velünk az a szörnyűség. A kocsi megérkezik, bezárom az ajtót és a kocsiba beszállva elmondom a címet. Ahogy közeledünk a kórházhoz, egyre idegesebb leszek. Amikor odaérek, kifizetem a viteldíjat és elindulok befelé. Kísértetiesen hasonlít az álmomhoz az egész, főleg amikor beérek a váróba és Zaynék sehol sincsenek. A kezeim remegni kezdenek dezsavű érzéstől. Leülök egy székre és várok. Várok és várok és még mindig várok. Az idegeim pattanásig feszülnek. Nem lehet, hogy ezt előre megálmodtam! Nem történhet meg ugyan az! Egy nővér közelít felém.

 - Jenny. Be kellene jönnie. Várja a doki - mosolyog rám finoman a nő.

- Dehát még nincs itt Zayn, és azt beszéltük, hogy majd együtt...

- Sajnálom, de nem várhatunk, mert az orvosa hamarosan be kell, hogy mosakodjon egy műtéthez. Ha most nem jön be, akkor csak holnap lesz rá lehetősége.
És itt áll meg bennem az ütő. Ugyan az a beszélgetés. A hideg futkározik a hátamon. Felállok a helyemről és remegő végtagokkal elindulok a rendelő felé, ahol eldől a sorsom. Lassan nyúlok a kilincshez. Félve nyomom le, hiszen rettegek tőle, hogy megtörténik az, ami az álmomban is. De ekkor nyílik az ajtó és Zayn meg Louis rohan be rajta. Szó szerint szaladnak. Zayn egyenesen felém száguld, magához ölel és megcsókol. Hirtelen ledermedek a tettétől, de pár másodperc múlva észhez térek és visszacsókolok. Hihetetlen jó érzés, nem tudom, hogyan bírtam ki eddig e nélkül, vagyis nélküle. Az, hogy megérkeztek, és főleg az, hogy Zayn így csókol meg, némi reménnyel tölt el.
- Ne haragudj, de belefutottunk egy rakat rajongóba. Alig tudtunk megszökni tőlük. Sajnálom - vázolja a helyzetet, amikor ajkaink elválnak.
- Szia tesókám! Tényleg bocsi, amiért késtünk! Jól vagy? - mér végig aggódva Louis is. Én csak bólintok, de ekkor meghallok egy torok köszörülést. Oldalra nézek és a mosolygós nővérke int a kezével, hogy mennünk kéne befelé. Olyan érzésem van, mintha  a kivégző osztag elé indulnék, de Zayn összefonja az ujjainkat és ez hatalmas bátorsággal önt el. Együtt vagyunk, vagy legalább is, mellettem van, így majd valahogy átvészeljük.
- Akkor én megvárlak titeket idekint - szólal meg az öcsém. Én értetlenül nézek rá, hiszen már több vizsgálaton is volt velem. Persze nem a nőgyógyászatikon, de ultrahangon, meg ilyeneken igen.
- Most miért nem akarsz bejönni velünk? - furcsállva a viselkedését.
 - Hát, gondolom, most, hogy itt van Zayn, én már nem is kellek oda - hajtja le zavarában a fejét, de még látom, ahogy az arcán átsuhan a szomorúság. Remélem nem gondolja azt, hogy Zayn miatt már kisebb szükségem van rá, mint eddig?! Mert ez nem így van.
- Én szeretném, ha bejönnél velünk. Eddig is mellettem voltál, most kérlek, hogy ne hagyj cserben - görbítem lefelé a számat, mint aki sírni akar. Ez nála mindig bejön. Legalább is, amióta tudja, hogy babát várok.
- De Zayn...
- Én is szeretném, ha bejönnél. Hiszen eddig is részese voltál ennek az egésznek, jobban, mint én - húzza el egy fintorra a száját.
- Akkor persze, hogy megyek - nyugszik meg.
Mikor végre mindannyian bemegyünk, üdvözöljük az orvost, ő is köszön, és mindannyian feszülten várjuk, hogy mi lesz az ítélet, vagyis, hogy mi lett a vizsgálat eredménye.
- Akkor nem is köntörfalazok, főleg, hogy pár perc múlva mennem kell egy műtét miatt. Szóval, akkor nézem is az eredményeket - pötyög valamit a számítógépén, majd látom, ahogy a szeme mozog, azaz átolvassa a leletet. - Tehát, a baba...

Sziasztok!
Köszönöm szépen! :) Hihetetlenül hálás vagyok a komikért. Most jöttem megnézni, hogy hogy állunk, és tátva maradt a szám. 16 komi! Köszönöööööm szépen! Ti vagytok a legjobbak! Imádlak Titeket!
Komizni most is ér! :)
Puszi: Klau
Ui: Remélem, hogy mindenki megnyugodott. Zayn él és virul. :)