Ráadás rész

Sziasztok!

Tettem fel egy kérdést nem túl régen. Jött pár válasz, úgyhogy a következő kis szösszenetet a válasz adóknak köszönhetitek. Amikor évad váltás volt, többen is írtátok, hogy szívesen olvasnátok ezt Zayn szemszögéből. Hát most itt van. Ezt szerette volna az én drága DesTiny-m is, akinek ezúton is köszönet a rengeteg segítségéért. Valamint Klaudia Hipeller, köszönöm neked a komikat. :) Hálás vagyok érte. Te is ezt a részt kérted. Valamint ez a rész még Vilcsiiinek és Emynek szól, hiszen nekik az volt a lényeg, hogy Zayn szemszöge legyen. Köszönöm szépen nektek a komikat és, hogy tartjátok bennem a lelket, amikor elbizonytalanodom.

A többiek se csüggedjenek, hiszen jönnek még ilyen kis szösszenetek, csak most ezt kérték többen! :)

Puszi: Klau 

Zayn Malik 

- Nem tehetem ezt vele!

- De, megteheted! Ezt már nem húzhatjuk így tovább! Elegem van a titkokból! Azt akarom, hogy döntsd el, kit akarsz! Vagy elhagyod, vagy mi végeztünk!

- Kicsim, tudod, hogy téged szeretlek! El fogom őt hagyni, de most még nagyon instabil! Még egy kicsi időt kérek!

- Nem! - csattan az éles hang. - Döntened kell most! Ő, vagy én?

- Hát persze, hogy te! Akkor ma este megmondom neki, hogy vége.

Nagyot sóhajtok, mikor végre vége ennek az idióta szövegnek. Utálom ezt az idióta picsát, de addig nyávogott nekem, hogy már meguntam. Így letudtam öt perc alatt és nem kell még egész nap az idióta fejét néznem, ami számomra hatalmas megkönnyebbülés. Mehetek vissza a fiúkhoz, hogy folytassuk a próbákat, na meg a felvételeket.

Szerencsére ma nem kellett sokáig maradnunk, így mehetek haza az én egyetlenemhez. Nyálasan hangzik, hiszen reggel váltunk el egymástól, de már most hiányzik. Fú, de csöpögős lettem. Nem hiába mondják, hogy a szerelem vakká, na meg bolonddá tesz. Ezelőtt sohasem voltam ilyen, most meg... Gondolataimat a sógor jelöltem hangja szakítja meg.

- Zayn! Az nem Jenny kocsija? - odakapom a fejem az általa mutatott irányba és meglepődök.

- De, az az övé. Mit keres itt? Nem mondta, hogy ma meglátogat, és nem is találkoztam vele! -döbbenet lesz úrrá rajtam, miközben egy furcsa félelem érzet járja át a testem. Miért nem szólt, hogy idejön?

- Lehet, hogy csak elkerültétek egymást - szól közbe Liam.

- Az lehet. Visszamegyek, megkérdezem a portán - vakarom meg idegesen a tarkómat, miközben már trappolok is befelé.

- Várj! Én is jövök veled! - szól utánam Louis is. Szegényt néha nagyon sajnálom, bár kicsit pipa is vagyok rá. Jól összevesztek a testvérével és még nekem sem sikerült eddig megenyhítenem Jenny szívét. Sem Louis, sem Liam irányában és ez sokszor zavar. Eddig szerette mind a kettőjüket, most pedig valami hihetetlen módon elzárkózik még csak a gondolattól is, hogy beszéljen velük, vagy legalább csak meghallgassa őket.

- Mi is jövünk! - Liam is utánunk indul, majd csatlakoznak a többiek is, de én addigra már akcióba lendülök.

- Szia! Nem láttad a barátnőmet? - érdeklődök egyre idegesebben a recepciónál ücsörgő csajtól.

- A kicsodát? - nyávogja a csaj, miközben csábosan próbálja rebegtetni a műszempilláit.

- A barátnőmet, Jennifer Smithst. Itt dolgozott, ő volt az asszisztensünk, nem mellesleg minden második újság címlapján mi virítunk! - válaszolok flegmán az idióta kérdésére. Mit gondol ez itt magáról? Azt hiszi, hogy azért, mert egy igazi műnő, majd mindenki a lábai előtt hever egy idióta szempilla rebegtetéstől?

- Ja! Hogy őt! De, láttam! Bevonult ide, mint aki be van szívva, aztán meg bőgve kirohant. Egy csomó embernek nekiment, de olyan volt, mint egy holdkóros, aki se lát, se hall. Nem értem, hogy mit eszel rajta, amikor kaphatnál sokkal jobbat is nála! - Meg tudnám csapkodni a csajt a válasza miatt és az undorító viselkedéséért. Miért hiszik azt egyes lányok, hogy villantanak egy mély dekoltázst és már egyenesben is vannak? Ennél azért vannak fontosabb dolgok is.

- Köszi, de ribancokkal nem foglalkozok! - Lehet, hogy bunkó vagyok, de most nincs idegzetem ehhez. A rossz előérzetem csak erősödik, miközben a mobilomat halászom ki a  zsebemből.

- Héj, Zayn! Most mit csinálsz? - kiabál Louis.

- Megpróbálom felhívni a nővéredet, hogy mi a baja, miért rohant el sírva. Ti találkoztatok vele? - mindenki csak a fejét csóválja válaszként. Az fasza! Mi a franc történhetett? - Nem veszi fel! A rohadt életbe! Minek neki az a kurva telefon, ha nem használja?! Egyszer a füléhez fogom ragasztani! - morgom, miközben kezdek ott tartani, hogy legszívesebben törnék, zúznák, de még tartom magam. Ki kell derítenem, hogy mi folyik itt.

- Próbálj meg egy kicsit megnyugodni! Miért nem nézzük meg nálatok, hátha ott van?! Lehet, hogy csak haza ment. -Erre nem is gondoltam. Hogy lehetek ilyen idióta? Hiszen hová máshová is mehetne?

- Gyerünk! -  mindenki a kocsi felé rohan. Én egyenesen a sofőrülésbe pattanok be, és miest mindenkinél bezáródik az ajtó, már nyomom is a gát. Lehet, hogy nem nekem kellett volna vezetnem, hiszen az idegesség szétfeszít belülről, így jó néhány szabályt megszegek. Mit nekem éppen átváltó piros lámpa? Mi az a sebesség korlátozás? Nem érdekel semmi, csak, hogy minél hamarabb megtaláljam ezt a nőszemélyt és megtudjam, hogy most mi történt, amiért kiborult. Ugyan ki bánthatta? Hazaérve kipattanok a kocsiból és egyenesen a hálónkba rohanok, de amikor szétnézek bent, olyan érzésem van, hogy szétszakadok belülről. Értetlenül nyitogatom ki a szekrényeket, de mind üres.

- Nem! Miért? Miért tette ezt? - ordítom el magam. Annyi mindenen mentünk már együtt eddig keresztül, és most feladta. Kétségbe esésemben térdre rogyva a kezeimbe temetem az arcom, és úrrá lesz rajtam a veszteség érzése. Nem tudom visszatartani a zokogásomat, míg az agyam csak folyamatosan kattog. Miért? Miért ment el? Mi a franc történhetett? Hiszen reggel még minden rendben volt! Semmilyen jel nem volt arra, hogy itt akar hagyni, hogy már nem szeret! De! Szeret még! Ebben biztos vagyok! Nem tudta volna megjátszani azt, hogy ennyire fontos vagyok neki! Ha nem szeretne, akkor az eddig történteket nem élte volna túl a kapcsolatunk!

- Mi a franc van? - hallom meg Liam döbbent hangját, ami engem is visszarángat a valóságba.

- Elment! Itt hagyott! Lelépett egy szó nélkül! Hogy a francba tehette ezt? -kiabálok ész nélkül, hátha valaki tudja a választ, de mindenki csak értetlenül néz rám. Hiszen babát akartunk! Soha nem mondta, hogy ő nem akarja! Akkor? Hiszen egy gyerek egy életre összekötött volna minket! Akkor most miért ment el? Miért hagyott itt? Meg kell találnom! Muszáj! De mi oka volt erre? Mi a franc történt a stúdióban, ami így kiborította? Vagy nem is ott történt valami, csak... Nem tudom! Az egészben az a legszörnyűbb, hogy érzem, mintha kiszakították volna a szívemet a helyéről. Ő szakította ki és vitte magával. Mit csináljak? Hol keressem? Hiszen itt nem voltak a fiúkon kívül barátai. Próbálom hívni a mobilján, de semmi. Megint megpróbálom, de megint semmi. A főnöke! Neki tudnia kell, hogy hol lehet!

- Zayn! - ordít Louis. - Zayn! -Ideggesen, kissé remegő lábakkal pattanok fel és indulok lefelé az emeletről, miközben a remény szikrája felcsillan bennem. Lehet, hogy talált valamit, amiből megtudjuk, hogy hová mehetett Jenny.

- Mi van? - lépek elé reménykedve.

- Te tudod, hogy Jenny... - megtorpan a mondata közben és látom rajta, hogy kattog az agya. De nekem ehhez most nincs idegrendszerem.

- Mi az, Louis? Miért ordítottál? Történt valami? - szólok rá feszülten, talán túl erélyesen is, de most nem tudok ezzel foglalkozni.

- Nincs ötleted, hogy hová mehetett? Nem említette, hogy valahová vágyik? –kérdi meg, nekem pedig az a kis reményszikrám is atomjaira robban, a türelmemnek pedig vége.

- Szerinted, ha tudnám, hogy hol lehet, már nem mentem volna utána? Én sem tudok többet, mint ti! – most már tuti, hogy túl erőteljesen szólok rá. Rajta próbálom levezetni a frusztrációmat, pedig nem érdemli meg.  – Egyszerűen a telefont sem veszi fel nekem! Nem tudom, hogy mit kellene tennem! Miért ment el? – ordítok fel, majd arcomat kezeimbe temetem. Összetörtnek, elveszettnek érzem magam. Úgy érzem, hogy itt a világ vége. Hiszen elhagyott! 

- Én, azt hiszem, kocsiba ülök és elkezdem járni az utcákat, hátha megtalálom valahol. Valaki pedig körbe telefonálhatná a szállodákat, hátha valamelyikbe ráakadunk. Hová máshová tudott volna menni?

- Oké. Akkor széledjünk szét, és ha valaki valamit megtud, hívja a többieket! – közli Liam, ezzel próbál mindenkit indulásra ösztönözni. Mindenki indul, az én agyam pedig csak pörög. Merre induljak? Aztán megint eszembe jut a munkahelye, vagyis a főnöke, így hozzá veszem az irányt. Reménytelennek érzem a helyzetet, hiszen bárhol lehet, de nem bírom feladni a reményt! Addig fogom keresni, amíg meg nem találom! Ha kell, évekig, de meg fogom találni! Összeszorított szájjal indulok el a kocsimmal, miközben próbálom magamat lenyugtatni. Meg fogjuk találni! Ha kell, az egész világot felforgatom, de megtalálom!