2015. július 9., csütörtök

37. fejezet

Zayn Malik

Még, hogy nem számít? Mi az, hogy nem számít? Ennek elment az esze teljesen? Az orrom előtt flörtölget egy pasival, az az idióta meg még odafönt ölelgette is, és van képe azt mondani, hogy nem számít, csak én fújom fel a dolgokat? Hogy mondhat ilyet? Lehet tényleg nem is szeret? Van képe azt állítani, hogy szeret, de nem féltékeny? Ugyan már! Abban igaza van, hogy szinte bármelyik csajt megkaphatnám, de én nem vagyok ilyen. Én hűséges típus vagyok, lehet pont ez a baj. De most mit csináljak? Nincs kedvem vele találkozni, és folytatni ezt a meddő vitát. Céltalan bolyongásba kezdek a szálloda területén, míg nem találok egy olyan helyet, ahol elbújhatok. Nem akarok szembenézni vele, vagyis inkább azzal a lehetőséggel, hogy lehet, hogy Ő nem is szeret, végig csak játszott velem. De mi értelme lenne? Hiszen pénze van, hírneve Louison keresztül is lehetne, de Ő az elejétől kezdve nem kért belőle.
Körbenézek, és meg kell vallanom, gyönyörű helyre tévedtem. Mondjuk az egész szálloda az, de mit ér ez az egész egyedül? Ezt vele kellett volna felfedeznem. Miközben egy padon kuporgok, gyorsan vissza is terelődnek a gondolataim Jennyhez. Mi a francot csináljak? Szakítsak vele? Abba bele hülyülnék, de mi értelme az egésznek, ha Ő nem szeret. Akkor úgy sem húznánk sokáig együtt. Egyáltalán minek kellett ennek az idiótának feltűnnie? Olyan jól indult ez a nyaralás. Erre mi van már a második napon? Valami idiótával bájolog? Az a legnagyobb baj, hogy jelenleg nem, hogy megnyugodnék, hanem egyre jobban felidegesítem magam. A telefonom megcsörren a kezemben. Mi a francnak kaptam fel, amikor elrohantam? Nincs kedvem senkivel sem beszélni, főleg Jennyvel nincs. De amikor ránézek kíváncsiságból a készülékre, mégis meggondolom magam. Hiszen Liam neve villog a kijelzőn, és Ő nem keresne, ha nem lenne valami baj.
- Szia, valami baj van? - Szólok bele feszülten a telefonba.
- Baj? Baj? Te ezt komolyan kérdezed? - Hangja remeg az idegességtől, ami nála szokatlan.
- Mi van, mi történt? - semmit sem értek.
- Még van pofád megkérdezni? Hol a picsában vagy?
- A szállodában, az egyik medence mellett. Miért, mi történt?
- Baszd meg! Mond csak, Te normális vagy? Szoktál Te gondolkodni is néha? Azért utaztatok oda, hogy rendbe hozzátok a kapcsolatotokat, és hogy Jenny kilábaljon a depressziójából. Erre mit csinálsz? Na mit? Még inkább kikészíted idegileg! Te eltűnsz, Ő meg a szobátokban zokog. Fasza nyaralás, mit ne mondjak!
- Befejeznéd? Egyáltalán honnan tudsz az egészről?
- A baba elvesztése óta meglazult a barátságunk, ami nagyon zavart, gondoltam felhívom megkérdezni, hogy hogyan telik az utazásotok, mire a boldog Jenny helyett, akire én számítottam, egy zokogó, összetört lány vette fel. Ráadásul Louis meghallotta, hogy miről beszélünk, így most oda akar menni, hogy haza hozhassa a nővérét. Mond csak, Te teljesen megőrültél, vagy mi a bajod?
- Nekem mi a bajom? Mármint azon kívül, hogy a szemem előtt flörtölget össze - vissza egy pasival? Végül is semmi! - szavaimból csak úgy csöpög a szarkazmus.
- Hogy Te mekkora egy idióta vagy! Tényleg nem érdekli az a pasi, véletlenül szaladt neki, mert hozzád sietett. Az italt sem Ő kérte, csak nem akart bunkó lenni, utána meg nem akarta, hogy balhézzál. Ennél nagyobb fasz nem is lehetnél!
- De hát Ő nem is szeret engem! Akkor most mit bőg?
- Ja igen! Ezért még számolunk! Komolyan volt pofád a képébe vágni, hogy nem szeret, és hogy eleged van belőle? Hiszen tudod, hogy attól retteg a legjobban, hogy elveszít téged! Megmondta a doki, hogy nagyon vigyáznunk kell rá, mert baj lesz.
- Szerinted tényleg szeret? - talán most suhan át először az agyamon, hogy igaza van, és csak én fújom fel a dolgokat. De ha ez így van, akkor én vagyok a világ legnagyobb ökre.
- Ember! Te normális vagy? Hát persze, hogy szeret! Hogy kételkedhetsz benne?
- Akkor most mit csináljak? - kezdtem egyre kétségbe esettebb lenni.
- Hát, nem ártana először is megkeresned, és bocsánatot kérned, aztán meg valahogy kiengesztelned!
- De hogyan? Azt hiszem, ezt most nagyon elszúrtam!
- Hát ezt el! Ráadásul, ha nem csinálsz gyorsan valamit, Louis utánatok megy! Amíg tudom, feltartom, de fogalmam sincs, hogy meddig fog sikerülni, mert nagyon berágott, és tudod, hogy ilyenkor milyen csökönyös.- sóhajt nagyot a telefonba.
 - Igen, sajnos tudom. Na le is teszem, és megpróbálok kitalálni valamit. Szia!
- Csá, haver! Csak ügyesen!
Bontom a vonalat, és a telefonomat elsüllyesztem a zsebembe. Egyre gyorsabban szedem a lábam, míg a lifthez közeledem. Alig bírom kivárni, hogy a felvonó szerkezet a megfelelő emelethez érjen, ahol a folyosón már szinte futva érek a lakosztályunkhoz, de az ajtó előtt állva megtorpanok. Mit fog szólni a hülyeségemhez? Mi lesz, ha nem bocsát meg? A negatív gondolatok el hatalmasodnak felettem, így úgy döntök, jobb lesz minél hamarabb túlesni a magyarázkodáson. De hogy mit fogok mondani? Fogalmam sincs. Lassan nyitom ki az ajtót és halkan lépek be a közös szobánkba. Meglátom, ahogy az ágyon összekuporodva, magzat pózban alszik. Kezdenék megnyugodni, hogy Liam csak túlzott, de ahogy közelebb érek az ágyhoz látom a kissé megpuffadt arcát és sírástól vöröslő szemeit. Édes Istenem, mekkora egy barom vagyok! Most miattam szenved! Óvatosan ülök mellé az ágyra, de meg sem rezdül. Egyik kezemmel finoman cirógatni kezdem az arcát. Megmosolyogtat, ahogy önkéntelenül simul bele kezembe, akár egy kiscica. Annyira békés és csodálatos, amikor alszik. Most csak a sírás jelei csúfítják el az arcát. Így is gyönyörű, félre értés ne essék, csak egy mosoly kezdeményt szívesebben látnék az arcán. Lassan kezdi nyitogatni szemeit, míg egyszer csak tágra nyílt szemekkel néz rám. Ahogy tudatosul benne, hogy én ülök mellette, hihetetlen gyorsasággal kúszik hátra. Ennyire haragudna rám? Az ágy másik széléig evickél, ott felülve neki dönti a hátát az ágy hát támlájának, karjaival átöleli a lábait, és csak a takarót nézi maga előtt. Mintha lenne rajta bármi érdekes, de tudom, hogy megbántottam, és egyszerűen nem akar rám nézni. Összeszorul a szívem arra a gondolatra, hogy haragszik rám. Nekem kellene először megszólalnom és elkezdenem magyarázkodni, de magam sem tudom még mindig, hogy hogyan is kezdjek hozzá.
- Jenny! Ne haragudj rám, kérlek! Nem gondoltam semmit komolyan abból, amit mondtam. Én csak... - nem tudom, most mit mondjak.
- Te csak? - kérdi a sírástól és az ébredéstől kissé rekedtes hangon.
- Én csak féltékeny lettem, és azt hittem, hogy neked tetszik az a srác, ezért megijedtem, hogy elveszíthetlek!- Ez az, Malik! Megy ez nekem!
- Miért lettél féltékeny, amikor semmit nem csináltam, egyszerűen csak nem akartam bunkó lenni. Ez akkora nagy baj?
- Nem. Az a baj, hogy félek. - nyelek egy nagyot - Nem tudom, hogy Te akarsz-e még engem így, hogy elveszítettük a babát, esetleg így nem is vagy rám kíváncsi, hiszen rá emlékeztetlek.
- Te tiszta hülye vagy! Már hogy ne akarnálak! Szeretlek, Te idióta! Mikor fogod már ezt fel végre? Én bízok benned! Hiszen valljuk be, nekem lenne okom kételkedni, hiszen Te híres vagy! Lányok milliói omlanának a karodba egyetlen szavadra, hihetetlenül szexi pasi vagy, míg ezzel szemben én csak egy mezei lány vagyok, aki nem is híres, nem is a legszebb, és ami a legnagyobb hibám, az az, hogy nem tudtam megvédeni a közös gyermekünket. Szerintem itt kettőnk közül én vagyok az, akinek a legtöbb oka van attól félni, hogy nem kell a másiknak, vagy egy rövid időn belül megunsz. Ráadásul nem is bízol bennem...
- Ez nem igaz! - vágok a szavába - Én benned bízok, csak magamban nem. Nem vagyok benne biztos, hogy Te nem egy jobbat érdemelsz nálam. Valaki olyat, aki melletted van mindig, és aki meg tud védeni téged is, és a benned növekvő pici életet is, mert nekem ez nem sikerült.
- Ne hibáztasd magad! Ez nem a Te hibád volt!
- De akkor Te se hibáztasd magad! Nem is a Te hibád, hogy egy pszichopata őrült elrabolt. Oké?
- Akkor mit szolnál, ha tiszta lappal indítanánk?
- Nekem jó. Akkor nem haragszol már rám?
-Hááát, van egy pár feltételem, de nem , már nem haragszom.
- És mik lennének azok a feltételek?  - Kissé megszeppenek, de egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra.
- Hát, először is, nem féltékenykedsz többé. Másodszor, ha legközelebb hülyeséget csinálsz, legalább egy virágcsokort hozzál, mert az olyan mese szerű. Harmadszor pedig, lemehetnénk végre tényleg fürdeni. Elfogadható feltételek?
-Igen! - Boldogan csúszok mellé, és csókoltam meg gyengéden. Csókunk után sem engedtem túl messze magamtól. Homlokomat az övének döntöm, és gyönyörködöm a csodálatos szemeiben. Egyetlen előnye volt ennek a veszekedésnek, mégpedig az, hogy végre szóba került köztünk a baba, és  a félelmeink is egymással kapcsolatban. Milyen érdekes, hogy ugyan attól féltünk mind a ketten. Attól, hogy már nem kellünk a másiknak, vagy mi lesz, ha a másik talál jobbat. De nekem nála jobb, szebb, tökéletesebb nem kell. Imádom minden hibájával együtt.
- Akkor megyünk le? - kérdi halkan, miközben még mindig egymás tekintetét tanulmányozzuk.
- Mosakodj meg egy kicsit, aztán tőlem mehetünk. - Mosolyogva felpattan, és már el is tűnik a fürdőben, ahonnan pár perc elteltével egy mosolygós lány lép ki, akin már a sírás nyomai sem látszódnak. Kézen fogva indulunk ismét a medencék felé, remélve, hogy most már tényleg nyugodtan fürödhetünk, napozhatunk és élvezhessük egymás társaságát.


Sziasztok! 
Bocsi, hogy csak most, de nálunk bolondok háza van! Alig van időm levegőt venni is, de talán ez a jövő hétre csendesedik. Remélem tetszik az új rész! Ha igen, kérlek iratkozz fel (már aki még nem tette), komizz és pipálj! Köszönöm, hogy olvastok, és külön köszönet azoknak, akik véleményt is nyilvánítanak!
Remélem tetszik az új design. Lehet, még változni fog, de most ilyen. És hogy tetszik a gyönyörű fejlécem, amit  Delilah Poole-nak  köszönhetek? 
További jó nyarat mindenkinek! Pihenjetek, bulizzatok és olvassatok sokat!
Puszi: Klau

10 megjegyzés:

  1. Wooooooooahhh!:D
    Na okés, először is; kinézet. Az elején el se olvastam a részt csak ebben gyönyörködtem. A fejléc valami elképesztő lett baromira tetszik. És maga a változás is! Taps-taps, szép munka:D
    És akkor a rész. Na hát az uramistenannyirajóhogymegeszemasajátekzemet! Annyira édesek voltak - bár Zayn egy pöcs - és Louis is hogy oda akart menni:D Remélem nem megy oda. Na meg hogy jó lesz a nyaralásuk. Imádás van!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, a legnagyobb elismerés Delilah Poole-t illeti, mivel Ő alkotta ezt a gyönyörűséget. Nekem ötletem sem volt, hogy mit kellene rárakni. Ez a háttér meg szerintem jobban illik a fejléchez is, meg nem annyira komor az egész oldal hatása, mint eddig volt.
      Hát Drágám, Zayn nálad is nagyon sokszor pöcs, úgyhogy ez számomra nem újdonság. Louis oda megy-e? Majd kiderül. Ő csak védené a nővérét. :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Wow *-*
    Gyönyörű lett a fejléc! Na meg a design is jó :) Istenem nagyon hangulatos lett az egész! :D Nagyon szép lett! Hihetetlen jó lett! :3
    A részről pedig: Úgy, de úgy IMÁDTAM! Zayn-nek furcsa gondolat menete van, hisz szerintem egyértelmű lenne Jenny viselkedése. Olyan aranyosak voltak! ♥ Istenem teljesen felpörögtem a rész miatt.
    Bolondok háza? :O Jaj, remélem hamar nyugis lesz minden.
    Nálunk a szomszédnál pedig fúrnak és mindjárt szétrobban a fejem, már vagy egy órája Kasza Tibitől a Költözz el című számát hallgatom :'D (Mát hetek óta fúrnak...)
    Na mindegy ennyit rólam. Imádom a blogod! Várom a következő részt, de ne felejtsd el élvezni a nyarat!
    Puszi! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! :) Nekem is nagyon tetszik a fejléc, meg azért is változtattam meg a hátteret, mert az előzővel nagyon komor volt, így meg most nagyon tetszik. :))
      Zaynnek fura gondolat menete? Nem Drágám, csak simán pasi. Ami egy nőnek egyértelmű, na az egy pasinál egy komoly dilemma. Nem jöttél még rá? :))
      Jövő hét már nyugisabb lesz előre láthatólag, akkor megint gyakrabban lesznek részek is. :)
      Mit csinálnak a szomszédban, hogy hetek óta fúrnak? Sajnállak. Így sem pihenni, sem élvezni a nyarat nem tudod rendesen. Barát, barátnők, akikhez elmenekülhetnél? A számválasztásod viszont stílusos. :)
      Puszi: Klau

      Törlés
    2. Igyekszek menekülni :DD
      Bár igazad van. A férfiak furcsa szerkezetek. Egyszer igazán belenéznék egy férfi gondolat menetébe így valójában :DD
      Na ugye témához illő a szám? :'D
      További szép nyarat! :)

      Törlés
    3. Jól teszed, ha menekülsz! :)
      Hát, én nem biztos, hogy szívesen belenéznék. Lehet úgy elrettentene, amit ott látnék, hogy egy életen át kerülnék minden hímnemű lényt. :))
      Szép, és csendesebb nyarat neked! :))

      Törlés
  3. Aztaaaa*o* *o*
    Gyönyörű lett a fejléc! Nagyon tetszik a design is! Amikor megláttam, hogy van új rész jöttem a blogra, de a tekintetem megakadt a fejlécen és ennyit tudtam kinyögni:"AZTAAAAAAAA"
    A részről pedig: Az elején azt éreztem, hogy mindjárt pofon vágom ezt a Zayn gyereket, aztán pedig mondtam neki, hogy menjen már Jenny-hez, végül pedig awww :3. Annyira aranyosaaak! :3 Viszont amikor elképzeltem Louis fejét, s, hogy a többiek próbálják visszatartani... :"D Röhejes és ijesztő volt egyszerre. :D
    További szép nyarat! :)
    Imádlak ♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Köszönöm szépen, és örülök, hogy tetszik a fejléc.
    Louis tud ijesztő is lenni? :)
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Mikor cserét kértem jól megnéztem a blogodat és rájöttem, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Már a prológus megfogott, szóval nem volt megállás. Gyönyörű már a kinézet és ahogy írsz... Beleszerettem. Ezt is sorolhatom a kedvencek közé. Nagyon szépen leírod az érzelmeket, valamint a cselekményeket nagyon jól és annyit szórakoztam Louis hülyeségein:D Úgy örülök, hogy kibékültek!:3
    Remélem nálatok is minden rendben lesz! Valamint feliratkoztam és pipáltam:)
    További szép nyarat! Pihend ki magad, szórakozz és olvass! ;)
    Puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, hogy pipáltál és feliratkoztál! :) Örülök, hogy tetszik a történetem! Remélem a későbbiekben sem fogsz csalódni! :)
      Szép nyarat neked is! Olvasni olvasok, millom egy blogot követek, már ha van időm, ráadásul megjelent az After, azt akarom most megvenni. Kíváncsi vagyok rá nagyon! :)
      Puszi: Klau

      Törlés