2015. június 28., vasárnap

31. fejezet

Jennifer Smiths


Eltelt megint egy hét. A fiúk bármikor hazaérhetnek. Ki akartam eléjük menni a repülőhöz, de Zayn és Louis szigorúan megtiltották, mondván, hogy ott a tömegben nem tudnak rám vigyázni, és ha véletlenül megszédülök, mi lesz. Azt hiszem, kicsit túl aggódják. De mindegy. Azt hittem, majd ez a hét lassan és nehézkesen fog eltelni, de kellemesen csalódtam. Trisha folyamatosan mozgásban tartott. Elmentünk vásárolgatni, sütöttünk, és mikor melyik barátnőjéhez rángatott el. Olyan volt, mint egy igazi anyuka. Imádom Őt. Rengeteget köszönhetek neki, nélküle nem ment volna, hogy valamennyire össze szedjem magam. Ha már a saját anyám olyan, amilyen, úgy érzem, hogy kaptam egy pót anyukát. A nevelő anyukámat is imádtam, de ugye Ő meghalt, és most itt van Trisha. A fiúkkal is sokat beszéltem, vagyis amennyit a sűrű programjuk megengedett. Judy még mindig nem akar leszállni Zaynről, szegénykém nem győz folyton panaszkodni e miatt. 
A hét közepén viszont valami olyan történt, amin még én magam is meglepődtem. Trisha folyamatosan azt hajtja, hogy érezzem otthon magam, oda megyek a házban, ahová csak akarok. Az egyik délután felfedező útra indultam a házban, és rátaláltam a pincére. Nem tudnám megmondani, hogy hogy tévedtem oda, vagy hogy minek. Amikor viszont benyitottam az egyik ajtón, szemeimet hitetlenkedve meresztettem. Egy hangszigetelt zeneszobában találtam magam. A terem közepét egy ébenfekete zongora uralta, ami gyönyörű. Volt ott még pár gitár is. Azokon is tudok játszani, de az én figyelmemet a zongora kötötte le. Valami vonzott hozzá. Leültem a gyönyörűséges hangszer elé, és óvatosan felnyitottam a billentyűk fedelét. Áhítattal simítottam végig a fekete - fehér billentyűkön. Olyan régen játszottam már bármilyen hangszeren. Mindig is a zongora volt a kedvencem. A nevelő szüleim soha sem erőltették, hogy zenét, vagy énekelni tanuljak. Én akartam, és ők nem akadályoztak ebben. Énekelni nem akartam tanulni, annyira nem is érdekelt a dolog soha. Igazából a nevelő szüleimen kívül senki sem hallotta még, hogy milyen hangom van, na jó, a suliban ének órán muszáj volt énekelni, de az nem olyan. A hangszerekbe viszont szerelmes voltam, önként és dalolva sajátítottam el a zongora és a gitár minden csínját - bínját. Egy idő után pedig elkezdtem dalokat írni. Nem lett egyik sem valami nagy mester mű, de arra jók voltak, hogy kiírtam, és kiénekeltem magamból, ha valami bántott. Na ezeket tényleg nem hallotta még senki! De nem játszok már régóta. Amióta a nevelő szüleim meghaltak, nem tudtam odaülni a hangszerekhez. Joe mellett pedig végképp elment tőle a kedvem. Most viszont úgy éreztem, hogy játszanom kell. Hihetetlen nyugalom szállt meg, ahogy leütöttem az első billentyűket. Késő estig játszottam akkor, és azóta is naponta lejövök ide. Az eredmény pedig? Egy csomó új dal, amit megint nem fog senki hallani. Bennük van minden. Minden fájdalmam, minden keserűségem. Jó érzés volt ilyen formán is kiadni magamból az érzéseimet. De bennük van a boldogságom is, amit Louisnak és Zaynnek köszönhetek, valamint a Trisha iránt érzett szeretetem és hálám is. Egyszerűen minden. Most is itt ülök a zongora előtt. Egyszerűen nem tudom, mi mással üthetném el az időt, amíg a fiúkra várok. Arról már nem is beszélve, hogy rettegek a Zaynnel való találkozástól. Tudom, hogy nem kellene, hiszen rengeteget beszéltünk, és minden rendben volt, de most mégis rettegek. Milyen lesz újra találkozni vele? Azt hiszem jobb lesz, ha inkább a zenének szentelem minden figyelmem, így legalább nem kattogok olyan dolgokon, amiken felesleges. Egy olyan szerzeményemet kezdem játszani, ami Zaynről és a babáról szól. Ahogy az első pár akkordot leütöm, el is merülök a saját kis világomban. Teljesen kizárom a külvilágot, és csak a zenének élek. 


Zayn Malik



Már alig vártam, hogy találkozhassak Jennyvel. Örültem neki, hogy a beszélgetéseink alkalmával úgy vettem észre, hogy egyre jobban van, de testközelből is meg akartam bizonyosodni arról, hogy tényleg elindult a javulás útján. Izgatottan értem haza, ahol édesanyám és testvéreim boldogan üdvözöltek. Furcsálltam, hogy Jennyt sehol sem látom. Ahogy észrevettem, Louis is egyre feszültebb lett a lány hiánya miatt, hiszen mind a ketten nagyon aggódtunk érte. Anya azt mondta, hogy szerinte keressem a zeneszobában. Értetlen arcomat látva is csak elmosolyodott, és azt mondta, hogy menjünk le Louissal. Idegesített, hogy nem tudtam, mit akar. Ahogy közeledtünk a szobához zongora szó ütötte meg a fülem, és egyszer csak egy gyönyörű hang is csatlakozott a dallamhoz. Csodálkoztam, hogy a hang szigetelt szobából hogy szűrődhet ki hang, de a félig nyitva hagyott ajtó mindent megmagyarázott. Az állam is leesett, ahogy halkan kitártam az ajtót, és megláttam Jennyt, ahogy teljes átéléssel zenél és énekel egy számomra teljesen ismeretlen, de mégis hihetetlenül csodálatos dallamot. A szívem összeszorult, ahogy hallgattam, hiszen olyan volt, mintha rólunk szólna. Egy gyermek elvesztéséről énekelt, és a félelemről, hogy a szerelmét, a társát is elveszítheti e miatt. Nem tehetek róla, hiába vagyok férfiból, a könnyek megindultak lefelé az arcomon. Szívbemarkolóan gyönyörű volt a dallam, az énekhang, és a dalszövegtől úgy éreztem, szétszakadok belülről ismét. Ahogy a dallam elcsendesült, halkan mögé lopóztam, és finoman a dereka köré kulcsoltam a karjaimat, és a fülébe suttogtam az ijedtségtől összerezzenő lánynak.
-Szeretlek, Kicsikém! Engem nem fogsz elveszíteni! Hat lóval sem lehetne elvontatni tőled. Babánk pedig lehet még másik. Tudom, hogy Őt nem pótolhatja, de valamennyire enyhítheti a hiány érzetünket. Persze, csak majd amikor késznek érzed magad a dologra! Semmit sem kell elsietnünk. - Lágy puszit adtam a füle mögé, és mivel éreztem, hogy a zokogását már nem sokáig bírja visszatartani, felsegítettem a székről, magam felé fordítottam és a hátát simogatva próbáltam megnyugtatni. Ő beletemette arcát a mellkasomba, és szív szorító zokogásba kezdett. Én már ennek is örültem, hiszen most kiadja legalább magából a történteket. Hiszen azt tudtuk, hogy rengeteget sírt az elmúlt hetekben, de előttünk mindig tartotta magát, és ez volt a legfélelmetesebb. Én a fiúk unszolására rájuk zúdítottam az összes érzésemet, és így kezdtem szépen lassan talpra állni, de nála ez nem történt meg. Talán anyának nyílt meg valamennyire, ami egy kicsi javulást hozott, de még messze volt attól, hogy azt mondhassuk, túl van a nehezén. 
-Sajnálom! - szipogta mellkasomba- Nem így akartalak fogadni! Annyira hiányoztál!
-Semmi baj, Jenny! Te is hiányoztál nekem! - Percekig álltunk némán, összeölelkezve, mire megnyugodott.
-Drága Nővérkém! Engem már szóra sem méltatsz? Talán én nem is hiányoztam neked? - Louis túl drámázott, sírást imitáló hangjára felkaptuk a fejünket, és ahogy ránéztem a színészi teljesítményére, kirobbant belőlem a röhögés. De nem csak belőlem, hanem Jennyből is. Ilyet is régen hallottunk már tőle. A lökött banda társamnak sikerült elérnie, hogy a szomorú hangulatunk átforduljon majdnem boldogba. Na igen! Louis és a hülyeségei! Jenny kibontakozott a karomból, és az öccse előtt termett néhány lépéssel, és már csak azt láttam, hogy két - három másodperces gondolkodás után a nyakába ugrik. Mivel Louis nem számított erre a hirtelen mozdulatra, így úgy dőltek el, mint egy krumplis zsák. A rémület végigszaladt a gerincemen, de amikor meghallottam azt az édes kacagást, amit úgy imádok, megnyugodtam. Főleg, amikor Louis idétlen röhögése is társult hozzá. Na ezek most, ha akarnák sem tudnák letagadni egymást. Boldogan kezdtek trécselni ott, a földön elterülve, míg meg nem elégeltem a dolgot. Finoman felsegítettem a leányzót, drága barátomat pedig egy határozott mozdulattal rántottam fel a fekhelyéről. 
-Szerintem először pakoljunk ki, aztán még beszélgethetünk. Mit szóltok? 
-Oké. Ki melyik szobában lesz?  - kérdi Louis.
-Az a helyzet, hogy engem Trisha Zayn szobájában szállásolt el, de ha mutatsz egy másik szobát - félénken néz rém - akkor gyorsan átcuccolok.
-Miért? Nem lesz jó neked velem egy szobába? - kérdőn vonom össze a szemöldökömet és nézek az előttem álló tüneményre. Szemében látom, ahogy megcsillan benne az öröm, majd valami elsötétíti a tekintetét, és leszegi a fejét. - Mi a baj? 
- Ühm... Ez nagyon ciki. Én szívesen lennék veled egy szobában, de nem ... nem lehet közöttünk semmi. Tudod, a doki azt mondta...
- Héj! - vágok a szavába- Nem azt akarom, hogy történjen köztünk bármi olyan dolog, én csak melletted szeretnék elaludni, és úgy szeretnék felébredni, hogy a karjaimban tarthatlak. Nem a szex a lényeg, hanem hogy veled lehessek. - Rámosolygok biztatóan, mire Ő is megereszt felém egy megkönnyebbült mosolyt.
-Fiatalok! Ne haragudjatok meg rám, de én erről  nem akarok tudni, hiszen mégiscsak a nővérem! Szóval akkor mindenki a szokásos szobáját kapja? 
-Ezek szerint igen.  - Úgy vigyorok, mint aki megnyerte a lottó ötöst, hiszen a szerelmem a karjaimba simulva bújik hozzám, ami nekem többet jelent bárminél. Úgy látszik mégsem veszítettem el, kár volt ettől rettegnem a baleset óta. Felsétálunk a szobámba, Jenny segít kipakolni, és közben általános dolgokról beszélgetünk egészen addig, míg Jenny ki nem találja, hogy menjünk el sétálni. Örömmel mondok neki igent. Felöltözünk, és elindulunk. Nincs konkrét uticél, csak kóvályogni akarunk, de alig lépünk ki az utcára, amikor egy női hang üti meg a fülemet, ami pont az ellenkező irányból szól, mint amerre elindultunk.
-Te hülye kurva! Miattad halt meg! Te tehetsz mindenről! Ha te nem vagy, Ő még élne! Egy utolsó rohadt gyilkos vagy! Hogy dögölnél meg! - A szitok áradt nem akar megszűnni, bennem pedig tudatosodik a dolog, hogy ez mind Jennynek szól, aki mellettem áll, teljesen ledermedve, mint aki szellemet lát. Ki ez a nő? 


Sziasztok!
Itt az új rész! Remélem tetszett! Tudom! Megint itt hagytam abba! Kíváncsi vagyok, van-e ötletetek, hogy ki lehet ez a nő? Várom a tippeket! :))
Köszönöm a pipákat és a komikat! Köszönöm, hogy olvastok! Külön köszönet azoknak, akik feliratkoztak! Aki pedig még nem tette meg, hajrá! :)
Várom a véleményeket! 
Puszi: Klau

5 megjegyzés:

  1. Na neeeee! Már megint a legjobb résznél hagyod abba?!
    Miééééért?!
    Ki ez a nő? És most Joe-ról beszélt? Gyorsan legyen kövi vagy mostmár tényleg agyfaszt kapok!
    Annyira aranyosak Zayn-be. :3 És Louis beszólálasi. :D Na ott sírtam a röhögéstől! :"D
    Remélem hogy hamar kint lesz a kövi, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki ez a nő.
    imádlak Beka <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zayn-ék * és itt is bocsi :D most félre gépeltem

      Törlés
    2. Szia!
      Kint van a kövi, sőt kész van a 33. fejezet is, csak át kell olvasnom. Az pedig holnap reggel kerül fel, feltéve, ha lesz egy-két hozzászólás! :))
      Agyfaszt ne kapj még most, mert amit felraktam, annak még idegörlőbb a vége. És itt most igazán gonoszan vigyorgok. :))
      Köszönöm, hogy mindig írsz! Nagyon jól esik!
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Szia! Nagyon jó rész lett!! Joe valakije lehet a nő. Szerintem. Csak így tovább siess a kövivel!
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen!
      Igen eltaláltad! Joe valakije! A kövi fent van, holnap pedig várható még egy rész.
      Puszi: Klau

      Törlés