2015. június 29., hétfő

32. fejezet

Jennifer Smiths



-Te hülye kurva! Miattad halt meg! Te tehetsz mindenről! Ha te nem vagy, Ő még élne! Egy utolsó rohadt gyilkos vagy! Hogy dögölnél meg! - hallom meg a kiabálást mögülünk. De nem is a mondandója az, ami ledöbbent először, hanem a hang. Miközben a felismerés átcikázik az agyamon, ezzel egyidőben fordulok saját tengelyem körül 180 ˙fokot, és szembe találom magam vele. Az agyam szinte leblokkol, érzem, ahogy a vér kifut az arcomból, és végtagjaim nem mozdulnak. Istenem! Mit keres Ő itt? Hogy kerülhetett ide? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Ez az egyetlen kérdés, amire tudom a választ. A média. Mivel állandóan cikkeznek hol Zaynről, hol Louisról, hol pedig rólam. Igazából eddig sem volt titok, hogy hol vagyok. Ő pedig utánam jött. A szavai értelme csak most jutnak el az agyamig, és szembesülök egy ténnyel, ami felett eddig elsiklottam. Nem csak a babám halt meg a balesetben, hanem Joe is. Két embert is megöltem a felelőtlen tettemmel. De csak a nőt nézem. Még mindig mondja a magáét. Eddig sem szívlelt, de legalább Joe miatt elviselt. Vagyis inkább Joe parancsára. Soha sem jöttünk ki valami jól, nem tudtam kezelni  a személyiségét, és a betegségét. Bizony! Érzelmileg instabil volt mindig is, és amikor elborult az agya, vagy összeomlott, olyankor nyugi volt pár hétig, mert Joe elvitte egy bentlakásos pszichiátriára, ahol ideig-óráig rendbe rakták. De most itt áll előttem, és szinte tajtékzik. Magából kikelve ordít. És igazából ha bele gondolok a helyzetébe, megértem. Hiszen én is tudom, milyen érzés ez. Elveszíteni egy gyermeket! És Ő miattam veszítette el a sajátját! Igen, hiszen Ő Joe anyja!
-Neked kellett volna ott maradnod a balesetben! A rendőrök elmondták, hogy te rántottad el a kormányt! Miattad halt meg! Ha jól tudom, a gyereked elment! Megérdemelted! Legalább egy kis részét átérzed annak, amin én megyek át! Az én tökéletes, gondoskodó kisfiam! Ó, hogy pusztulnál el!
-Asszonyom! Befejezné? Mégis ki lenne maga? Mit képzel magáról, hogy így beszél vele? - lép elém Zayn, és próbálja leállítani a nőt. Érzem, hogy félt, és ezért úgy áll, hogy takarásba legyek, de ez engem most zavar. Szembe kellene néznem vele, de úgy érzem, képtelen vagyok erre, hiszen én tényleg egy gyilkos vagyok! Hogyan is gondolhattam, hihettem el egy percig is, hogy bármilyen okkal is, de elfogadható, megérthető, ami történt. Hiszen mindegy, hogy miért, de miattam meghalt két ember, ráadásul ebből az egyik a saját gyerekem! Érzem, hogy a világ elkezd forogni velem, és zúg a fülem, de mély levegőket veszek, és próbálom magam lenyugtatni.
-Úgy beszélek ezzel a kis cafkával, ahogy akarok! Megmondtam a fiamnak, hogy ez csak a bajt fogja rá hozni, de Ő nem hallgatott rám! Ez itt megbabonázta! És nézd meg, mi lett a vége! A fiam halott! Joe halott, emiatt itt!
- Anya! Fejezed be! Nem Ő tehet róla! Te is tudod, hiszen megbeszéltük! Ő a saját babáját védte volna! Igazából Joe zaklatta őt, ő nem hagyott neki békét, ő akarta tőle elvenni a babáját! Hiszen ezt elmondták a rendőrök! - Hogy került ide Mary, Joe húga? Mi van itt? Ki jöhet még?
-Nem! Nem! Nem! Ő tehet róla! Az ő hibája! - Ekkor egy mentő autó kanyarodik be az utca sarkon, majd mellénk érve kiugrik belőle egy orvos, és gyors, szakavatott mozdulattal az előttünk tajtékzó nő karjába nyom egy injekciót, amitől az szinte rögtön bekábul. Láthatóan meginog, ha a doki és az idő közben kiszállt ápoló nem kapják el két oldalról, akkor összeesik. Besegítik, vagyis inkább berakják a szinte öntudatlan nőt a kocsiba, és már itt sincsenek.
-Sajnálom, Jenny! - szólít meg Mary - Teljesen elment az esze attól, hogy Joe meghalt. Tudom, hogy nem te vagy a hibás, sőt azt is tudom, hogy mit tett veled, vagyis csak egy részét sejtem. Tudom, hogy a testvérem volt, és hogy szeretnem kellene mindezek után, de nem megy. Világ életében egy manipulatív szemétláda volt, aki anyát tökéletesen tudta irányítani. Mivel ez nálam nem jött össze neki, így jöhetett pár pofon, érzelmi zsarolás, de gondolom ez neked sem ismeretlen. Sajnálom, hogy nem segítettem, de még magamat sem sikerült rendesen megvédenem. Ezért is mentem el a világ másik felére fősulira, hogy megszabaduljak tőle. Tényleg ne haragudj anyára! Most elvitték az intézetbe, és azt hiszem, egyhamar nem is távozhat onnan. Elszökött a kórházból, ahová azért került be, mert amikor megtudta a történteket, elájult. Valahogy sejtettem, hogy utánad jön, és ez be is vált. De most már mennem kell. Kérlek ne legyél rá mérges! Megígérem, hogy soha többé nem kell látnod! - Tőlem csak egy biccentésre telik, annyira a történtek hatása alá kerültem. Nézem, ahogy elmegy, és csak ekkor tudatosul bennem, hogy mi is történt. Hogy ez nem egy álom volt, hanem tényleg megtörtént. Megjelent a volt barátom anyja, aki engem vádolt a fia megölésével, és megjelent az exem húga, akiről kiderült, hogy őt is bántotta Joe, és még ő kér tőlem bocsánatot, holott én miattam halt meg a bátya. Csak azt érzem, hogy fogy a levegőm, a világ megint forogni kezd körülöttem, a fülem zúgni kezd, testemet melegség önti el, a látásom homályosodik, és elnyel a sötétség. Ami most jól is esik megtépázott idegeimnek és háborgó lelkemnek.


Arra ébredek, hogy a nap simogatja az arcomat, miközben a puha ágyban fekszem pizsamában. Mikor öltöztem át, és hogy kerültem ide? Kicsit zűrzavaros még a fejemben minden, de próbálom megerőltetni az agyamat. Egyszer csak kicsapódik a szoba ajtaja, és egy nagyon ideges Zayn ront be rajta.
-Te! Te vagy a hibás mindenért! Te ölted meg Joet! Igaza volt az anyjának! - arcom megint holt sápadt lehet. Tényleg engem okol? Mi változott meg? Mi történt?
-Zayn! Ezt Te sem gondolhatod komolyan!
-Ó, dehogyis nem! Te ölted meg a mi babánkat is! Miattad halt meg! Mindennek Te vagy az oka! Amihez Te hozzá érsz, annak vége! Nem akarlak a közelembe tudni tovább, nem akarok rólad még csak hallani sem! Még csak az hiányzik, hogy én legyek a következő áldozatod!
-Zayn! Te miről beszélsz? Ezt ugye nem gondolod komolyan? Mi történt? - kezem lábam remeg, úgy érzem magam, mint akin átgázolt egy úthenger. Ez nem történhet meg! Nem lehet igaz!
-Dehogy is nem! Halálosan komolyan gondolom! Gyűlöllek, érted? Eddig azt hittem, hogy szeretlek, de rá kellett jönnöm, hogy csak utálatot és színtiszta gyűlöletet érzek irántad! Takarodj ki az életemből, és takarodj ki a házunkból is!
-Zayn! Kiraktad már? - dugja be a fejét az öcsém az ajtón- Ne már, hogy még mindig itt van ez a gyilkos! Ez nem lehet! Mit finomkodsz itt vele? Ő finomkodott a gyereketekkel? Nem! Nézd, így kell ezt! - és ezzel kitárja a szoba ablakot, és a ruháimat elkezdi kiszórni rajta az utcára. - Te mész magadtól az ajtón, vagy megtanítsunk repülni az ablakon keresztül? - Értetlenül figyelem az öcsém és Zayn párosát. Nem értem, miért teszik ezt, mi változott meg ennyire egy pár óra alatt!?  Azt hiszem, jobb lesz, ha kimenekülök innen, mielőtt még jobban beletipornak a lelki világomba, ami már így is romokban hever. De erre már nincs lehetőségem, ketten megfogják két oldalról a karjaimat, és így ráncigálnak ki a szobából, majd a házból. Mikor ajtón kívül tudnak, rám csapják az ajtót, és hallom, ahogy a kulcs elfordul a zárban. A zokogás elemi erővel tör rám. Hát mégis csak megtörtént. Mindenki engem okol a történtekért, mindenki gyűlöl. Egyedül maradtam. Most már tényleg egyedül. Nem számíthatok senkire sem. Lehet jobb lenne, ha végeznék magammal, hiszen lássuk be, senkinek sem hiányoznék.  Nem ér már semmit az életem. A babámat elveszítettem a saját hibámból, a szerelmem meggyűlölt, az anyám utált mindig is, az öcsém pedig úgyszintén ki nem állhat. Kinek hiányoznék én? Szerintem senkinek. Pizsamában neki indulok a városnak. Mindenki megbámul, miközben én csak céltalanul bolyongok. Utam egy hídhoz vezet. Megállok a közepén, és csak nézem a hívogató mélységet. Annyival könnyebb lenne minden. Annyira vonz a víz. Mit tegyek?


Sziasztok!
Lehet utálni! Na mit gondoltok, mi fog történni? Várom a tippeket! Ha lesz egy pár komi, akkor holnap reggel felteszem a következő részt, mert készen van, csak át kell olvasnom! :))
Köszönöm a komikat, pipákat, és hogy olvastok! Külön köszönet azoknak, akik feliratkoztak!
Köszönöm szépen Des Tinynek a  reklámot! :)) Imádlak, de nem kellett volna, hiszen tudod, hogy nem ezért csinálom!
Várom a véleményeket!
Puszi: Klau

10 megjegyzés:

  1. I'm gonna die. I'M SO FUCKING DONE!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, megemberelem magam. MI A JÓ BÜDÖS HALÁL FASZA EZ ITT?! Ajánlom hogy álom legyen. Ha nem álom, akkor is álom! Amennyiben valami oknál fogva ez nem álom - holott álom, vagy megörült, vagy beszívott és csak beképzeli de ez itt nem a valóság - akkor Jenny helyett én ugrok le a hídról. Hát ez mi?! Miért?! MIÉRT?! Oké, én sejtettem hogy talán lesz itt valamit mivel a blog cím nem más hogy Gyűlölet vagy Szerelem. De én azt hittem na majd a baba miatt! Aztán, na majd a megcsalás miatt! aztán letettettem róla hogy igazából ez csak egy aranyos történet lesz egy zavaros lelkű lánnyal aki megtalálja a szerelmet de nagy nehezen túlvészelik és a bátyjával és építi a kapcsolatukat. És ezt eddig tök jól írtad, ezt is jól írtad. DE MIÉRT?! Mi ez?! Mi az hogy gyilkos?! Bár tény hogy olyan durván írsz hogy én is elfelejtettem hogy Joet tulajdonképpen ő ölte meg. Na de hogy ezt Zayn és Lou ordítsa a képébe? Plusz hogy Zayn felhozza azt hogy miatta halt meg a baba?! Nem. Ezt nem! Kijelentem hogy nem! Ilyen nincs, Zayn nem ilyen, Jenny ezt csak álmodja, Louis és Zayn aggódik érte mert elájult. Jenny kórházban van. Vagy Zayn haza vitte. A következő rész úgy kezdődik majd hogy kissé izzadtan, zihálva felkel. Mert ugye ez csak egy álom. Esetleg megörült, igen! Megörült és hallucinál szegény. Hát én meghaltam jelenleg. Pont olvastam a komid hogy agyfaszt fogok kapni. Én meg: Miért? Ma már mintha olvastam volna részt. Erre feljövök. És mit látok?! GIGA AGYFASZ. Ez már nem az a kicsi, veszély nélküli. Én szerintem agyvérzést kaptam. A minimum hogy holnap reggel felrakod azt a részt! SŐT! Ma, este, most, ebben a pillanatban. Akarom! Kikészültem....

      Törlés
    2. Ui.: Köszönöm a reklámot, bár én sem kértem. Édes vagy és imádlak de most mégis gyűlöllek.
      Ui2.: Komolyan végem, sokkolódtam.

      Törlés
    3. Szia!
      Legnagyobb elismerés, hogy sikerült kiakasztani Téged! Most visszakapsz egy kicsit abból, amit Te szoktál velem csinálni! :)
      Most azon gondolkozok, hogy amikor én akadok így ki, mint most Te, akkor Te is ilyen jót mosolyogsz rajtam olvasás közben, mint most én rajtad? Mert akkor valljuk be, szinte minden rész után rajtam röhögsz! Nyugi! Holnap felkelek, és kirakom a részt. Készen van, de most én húzom a Te agyad! Ekkora sikerélményt!
      Imádlak!
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Oké, ez így mi a picsa? Hmm? Ezt így hogyan gondoltad? Mármint értem én, valószínűleg benned is van egy kis szadista hajlam, mert láthatóan élvezed, hogy idegesítesz minket, de azért ennyire nem kéne. Phuu.. Nagyon ajánlom, hogy ez csak valami álom legyen, vagy nem tudom, de ha nem az akkor nagyon gyűlölni foglak.. És Zayn-t is. Hát ez mi?? Most kiakadtam. Egyetértek az előttem szólóval, követelem az új részt még ma.
    Már régebb óta olvasom a blogod, de csak most komizok, amit sajnálok, de mostantól majd hallgathatod a kiakadásaimat.:)) Azt hiszem már feliratkoztam ide, de majd meg nézem, és ha még nem akkor korrigáltom ezt a 'hibát'.;)
    Maaa kérjük a kövit!!
    Xoxo.:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök neki, hogy most írtál. Úgy látszik, sikerült elérnem, hogy kiakadjatok rám rendesen. Nincs szadista énem, és nem szoktam ilyet csinálni, sőt elárulom, hogy a közeljövőben sem tervezek hasonló dolgokat, bár most ez is egy hirtelen döntés volt. Remélem azért nem gyűlölsz annyira. :) Holnap kiderül minden. Leugrott-e, vagy csak akart, vagy mi is történt. :))
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Mi a fasz?! Agyhalál és agyfasz beáll! Na jó nem! Nem és nem! Kész! Ez tuti, hogy csak álom volt, vagy valami álomkép a feje ütődése miatt! Ilyet nem! Álom! Felébred és mellette találja a szuszogó Zaynt! Mert így kell történnie! Louis is szépen bemegy hozzájuk és megdédelgeti a nővérét! Komolyan, ha ez a valóság akkor Jenny helyett is leugrok a hídról... vagyis arról a hídról nem így inkább a lakásomból! Vagy egy tízemeletes tetejéről! Mi volt ez?! Hmm? Halljam! Áhh kikészítesz! Most befordultam, de durván! És áruld el? hogy tudsz ilyen jól írni?! Mert imádom ♥
    És most megyek kiszedem valahogy magam a depiből :'D
    Imádlak te! ♥ De most kikészítettél :(
    Várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ne akarjatok már hídról leugrálni! Nem lehet túl jó buli! :)) Látom Téged is kiakasztottalak rendesen! Nyugi van! Holnap választ kapsz! :) Ennyire nem akarjátok Jenny halálát?
      Köszönöm a dicséretet!
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. MI A FASZ?! NEM! Lehetetlen, hogy ez a valóság legyen! Lehetetlen! Ez egy álom! Biztos csak egy álom! ANNAK KELL LENNIE!
    Nem lehet ilyen Zayn, sem Louis! Az képtelenség! Most akkora agyfaszt kaptam, hogy aludni se fogok majd tudni! Te meg akarsz ölni?! :D
    Hogy tudsz ilyen jól írni?! Áruld el nekem! Imádlak téged, s a blogodat is! :) :3
    Már állítom az ébresztőt is, hogy reggel eltudjam olvasni a részt! :DD
    Imádlak te Oscar díjas írónő! <3 <3 <3 <3

    Ui.:nem tudom hogy lehet e ilyen díjat kapni írásra, de mindegy. Te kapsz egyet! :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem igaz, hogy mindenki így kiakadt! Én senkit nem akarok megölni! :))
      Annyi dicséretet kapok itt sorba, hogy nem győzök irulni-pirulni! Köszönöm a díjat! :)) Ébresztő órát ne állíts, mert nem akarok hajnalban kelni, téged meg ne érjen csalódás. :))
      Puszi: Klau

      Törlés