2015. szeptember 29., kedd

2. évad 5. fejezet

Jennifer Smiths

Magamhoz és a lelki állapotomhoz képest boldogan sétálok kifelé a dokimtól, hiszen csakis jó híreket mondott. Szerencsére minden rendben van a babámmal, így megnyugodhatok. Igaz, nem is egyszer elmondta, hogy pihenjek sokat és ne idegeskedjek, mert ezzel a kicsikémnek ártok. Könnyű ezt mondani! Ő nem tudja, nem éli át azt, amit én. Nem érzi azt, hogy minden nap meghal egy kicsit annak az embernek a hiányától, akit mindenkinél jobban szeret. Nincs tisztában vele, hogy milyen háborúk zajlanak le a lelkemben. Én magam sem tudom eldönteni, hogy mit is kellene tennem. Ha az eszemre hallgatok, akkor nem szólok semmit Zaynnek, hiszen nem akarom, hogy esetleg csak a baba miatt legyen velem. Nem akarom megfogni egy gyerekkel, ugyan akkor tisztában vagyok vele, hogy ez nem tisztességes a részemről. Hiszen ő az apja. Ugyan annyi joga lenne megismerni a babánkat, mint nekem. De ő szúrta el! Neki nem kellek! Márpedig ha én nem kellek, akkor a gyerekem se keljen neki! Gondolataimba mélyedve lépkedem kifelé a kórházból, miközben kezemben az ultrahangos fényképet szorongatom, és gyönyörködöm az én kis drágaságomban. Átfut az agyamon, hogy vajon mennyire fog az apjára hasonlítani, mennyire fog naponta gyötörni a tudat, hogy nem kellettünk neki. Pontosítok, én nem kellettem neki. Rettegek, hogy esetleg a kiköpött mása lesz az apjának, ezzel is kínozva engem. De semmi nem számít, csak az, hogy a babám ott lesz nekem, velem lesz, csak az enyém lesz. Már majdnem beszállok a kocsimba, amikor meghallok egy üvöltést.
- Jenny! - Ahogy felfedezem a hang gazdáját, úgy érzem, hogy minden erőm elfogy. A vér kiszalad az arcomból, testem nem engedelmeskedik az agyamnak. Tudom, hogy minél gyorsabban el kellene tűnnöm, el kellene menekülnöm előle, főleg, mivel valószínűleg észrevette a pocakomat, és én nem akarok neki magyarázkodni. Látom, hogy jár a szája, hallom a hangját, de képtelen vagyok felfogni, hogy mit  mond. Egy sikítás rángat vissza a valóságba, és rá kell, hogy jöjjek, hogy Zayn a rajongói csapdájába esett. Gyorsan kell cselekednem, ha azt akarom, hogy ne kelljen most egy kellemetlen beszélgetést lefolytatnom vele. Bepattanok a kocsimba, és amilyen gyorsan csak tudok, elhajtok a helyszínről. Út közben nagyon kell koncentrálnom, hogy ne okozzak semmilyen balesetet, hiszen a kicsikémet nem veszélyeztethetem, ennek ellenére csakis az jár a fejembe, ami nem régen történt. Mikor haza érek, leállítom a kocsi motorját, és nagy nehezen kievickélek a járműből. Az oldalának vetem a hátam, és így meredek magam elé a semmibe. Nem lebeg semmi más a szemem előtt, csak az igéző szemei, amikből szinte süt a szenvedés, a kétségbe esés és a szerelem. De ez nem lehet! Hiszen ő mást választott! De akkor miért nézett rám úgy? Mit vétettem, hogy nem tudtam ezt a találkozást kivédeni? Egyáltalán mit keresett a kórházba? Remélem nincs semmi baja! Én sem vagyok teljesen normális! Még most is miatta aggódom, holott tönkre tett. Gondolataim össze-vissza cikáznak, én magam sem tudom, hogy mit miért érzek. Egyszer csak azt veszem észre, hogy elönt a melegség. A látásom elhomályosul, szédülök, a fejembe furcsa nyomást érzek. Segítségért kellene kiáltanom, de nem tudok. Hirtelen érzem, hogy erős karok fonódnak a derekam köré, majd látóterembe kúszik egy arc. Josh az. Sikerül felismernem, még ha homályos látásom miatt nehezen is megy. Mikor tudatosul bennem, hogy jó kezekben vagyok, hagyom, hogy magába szippantson a feketeség. 
Puha párnák között, meleg takaró alatt kezdek magamhoz térni. Riadtan nézek körül, de tudatosul bennem, hogy a saját szobámban, a saját ágyamban fekszem.
- Szia! - hallok meg egy ismerős hangot  - Örülök, hogy felébredtél. Rendesen rám hoztad a frászt - mosolyog rám az ágyam melletti széken kuporgó srác.
- Szia! - hangom kissé érces, a torkom olyan, mint a Szahara. Egy pohár vizet nyújt felém, és türelmesen megvárja, hogy kortyoljak belőle, majd leteszi az éjjeli szekrényre a poharamat.
- Mi történt veled? Miért ájultál el? - tekint rám kérdőn. Szemeiből süt az aggodalom és a törődés.
- Nem fontos - próbálom lezárni a témát.
- Tényleg nem lehet fontos, amikor a doki megmondta, hogy pihenés és nyugalom kell neked. Úgyhogy ne haragudj meg rám, de nem hiszem el, hogy a semmi miatt vágtad sutba a doki figyelmeztetését, főleg, hogy Te is tudod, hogy a babád múlik rajta!
- Uhhh... - nyögök fel mérgesen. Nem tudom átverni, de ezzel én is tisztában vagyok, hiszen jelenleg talán ő ismer a legjobban. Josh a szomszédom, de szinte minden nap találkozunk és beszélgetünk. Mindent tud a múltamról, nincsenek előtte titkaim. Igazán jó barátom lett, vagyis az egyetlen barátom. Ő többet is akart tőlem, nem érdekelte még az sem, hogy terhes vagyok valaki mástól. Talán a mai napig sem adta fel, hiszen minden alkalmat megragad, hogy randira hívhasson, de én szigorúan tartom magam ahhoz, hogy nekem senki sem kell. Én csakis Zaynt szeretem, csakis rá lenne szükségem. Néha jól esne egy kis gyengédség, de bármennyire is szimpatikus Josh, én akkor is Zaynt szeretem. - Találkoztam vele - sütöm le a tekintetemet és idegesen kezdek az ujjaimmal játszani.
- Kivel? - én csak szemöldökömet felhúzva nézek rá, mire leesik neki a tantusz. - Ó... - igazán értelmes arckifejezéssel tekint rám, miközben emésztgeti a a hallottakat. Én e közben végig pásztázom tekintetemmel. Szőke, rövid, felzselézett haja, férfias arca, kék szeme, izmos testalkata van. Tényleg jó pasi, és ha nem lenne Zayn, akkor valószínű tetszene is, de így... - Beszéltetek? Elmondtad neki? - élénkül fel, de mintha a csalódottság végig szaladna az arcán.
- Nem. Szerencsére nem tudott közel kerülni hozzám a rajongók miatt. De mi történt? - kapok észbe - Hogy kerültem ide?
- Mikor kiszálltál a kocsidból, nagyon sápadt voltál. Odamentem hozzád, és te a karjaimba ájultál. Felhoztalak, és felhívtam Louist. Szerintem lassan meg is érkezik. Nagyon megijesztettél! Jobban vagy már? - hadarja idegesen.
- Igen,  már semmi bajom. Szerintem csak... - hangos ajtó csapódás szakít meg mondandómban.
- Jenny! Jenny, hol vagy? Válaszolj már, az istenért!
- A szobámban! - kiabálok le neki, és már hallom is a hangos csattogást felfelé a lépcsőn.
- Mi történt veled? Miért ájultál el? Megütötted magad? A kicsivel minden rendben? - idegesen ölel magához, miközben csak hadarja a kérdéseit, engem szóhoz sem enged jutni.
- Nyugi! Engedd megszólalni! - mosolyog ránk Josh, mire az öcsikém elcsendesedik és várakozóan néz rám.
- Semmi baj. Szerintem az idegeskedés, meg a sokk miatt volt. Találkoztam Zaynnel. - sütöm le pilláimat zavartan.
- Igen, tudom. - válaszára rákapom a tekintetemet, és csak ekkor veszem észre az arcán éktelenkedő foltot.
- Mi történt veled? - kérdem riadtan.
- Hát, a drága Zayn nem igazán jól viselte a találkozásotokat és elszállt az agya. Behúzott egyet, mert úgy gondolta, hogy én is hibás vagyok, mivel nem mondtam el neki, hogy terhes vagy.
- Sajnálom - gyűlnek könnyek a szemembe.- Erről is én tehetek!
- Én azt hiszem, nővérkém, hogy akár mennyire is nem akarod, de el kell neki mondanod az igazat, hiszen már úgy is tudja. Nem bujkálhatsz tovább.
- Már miért kellene? - szól közbe Josh.
- Te csak hallgass! Tudom, hogy tetszik a tesóm, de meg kell értened, hogy ők egy család. Apa, anya és egy gyerek. Ha igazán számít neked Jenny, akkor támogasd, és ne hátráltasd! - förmed rá Louis.
- Hát, az egy családtól messze állnak, hiszen az az idióta félre ment, tehát...
- Neked ehhez semmi közöd! - förmed rá Louis a srácra - Törődj a saját dolgoddal! Éppen itt az ideje, hogy szembe nézzenek a tetteikkel, és hogy Zayn is kapjon egy esélyt, hogy megmagyarázhassa a dolgokat!
Elgondolkoztatnak a testvérem szavai. Tényleg joga lenne megtudni, tényleg nem adtam neki esélyt a magyarázkodásra. Lehet, hogy ezt elszúrtam? Bizonytalan vagyok, én magam sem tudom, hogy mit is kellene tennem. Ahogy belenézek  a testvérem biztató tekintetébe, elég erőt ad ahhoz, hogy megtegyem azt, amitől egészen eddig a percig rettegtem. Még most is tartok a dolgok alakulásától, de úgy érzem, meg kell tennem ezt a lépést. Már csak a babám érdekében is.
- Oké. Beszélek vele. De mikor? - hangom bizonytalanul cseng annak ellenére is, hogy már döntöttem.
- Most? - néz rám felvont szemöldökkel Louis - Mielőtt meggondolod magad.
- Oké, csak össze szedem kicsit magam.
- Én is veletek megyek! - szinte el is felejtkeztem Joshról, aki mindeddig a dolgok alakulására várt.
- Na még csak az kellene! Nem hiányzol te oda, nem kell, hogy egymás ellen uszítsd őket!
- Én vagyok a legjobb barátja! Még szép, hogy támogatni fogom!
- Semmi keresnivalód ott! - A két srác egymással szemben áll, szinte várják a pillanatot, hogy egymásnak ugorhassanak.
- Josh! - szólalok meg halkan, mire mindketten rám néznek. - Köszönöm, hogy segítettél, és hogy mindig mellettem állsz, de azt hiszem, ezt egyedül kell végig csinálnom. - A srác hitetlenkedve néz rám, majd sarkon fordul és egyetlen szó nélkül kivonul a szobámból, majd a lakásból.
- Készülődj, és menjünk! - veregeti meg a combomat biztatóan a testvérem. - Mi volt a dokinál? Minden rendben van a csöppséggel?
- Igen, szerencsére. - Gyorsan megigazítom a hajamat és a ruhámat, pici sminket teszek fel, hogy elfedjem riasztó sápadtságomat, és késznek nyilvánítom magam.
- Mehetünk. - Louis bátorítóan rám mosolyog, majd miután bezárom az ajtót magunk után, besegít a kocsiba. Némán tesszük meg az utat a stúdióig. Mikor az autó leáll, a pánik szinte elemi erővel tör rajtam elő.
- Mi van, ha már nincs is itt?
- Itt vannak mindannyian, felhívtam Liamet, mielőtt elindultunk volna. - biztatóan nyújtja felém a kezét, de rajtam a kétségbeesés újabb hulláma söpör végig. Liam. Vele sem beszéltem hónapok óta. Sőt! Vele rosszban voltam az utóbbi időben. Akarom én most ezt a szembesítést? Kell ez nekem? Miért egyeztem én ebbe bele? Most még elmenekülhetnék, visszafordulhatnék, nem kellene szembe néznem mindennel.
- Gyere, nem lesz semmi baj! Zayn nem tudja, hogy jössz, meg a többiek sem, hiszen nem mondtam el Liamnek, csak annyit kértem, hogy itt várjanak meg.
Bátortalanul lépkedem, magam sem tudom, hogy felkészültem-e én erre a dologra. Olyan érzésem van, mintha a vesztőhelyem felé közelednék, pedig csak a barátaimmal és a szerelmemmel kell találkoznom.
- Sziasztok! - Louis hangja rángat vissza a jelenbe, és már szembe is találom magam négy döbbent tekintettel.
- Jenny? - Zayn tekintete homályos, nem tudok kivenni belőle semmit. Mi lesz ebből a beszélgetésből?


Sziasztok!
Sajnálom a késést! Nem kezdek el magyarázkodni. Lehet kicsit sok a két blog plusz a kritika írás, de ennek a sztorinak hamarosan vége. Akik olvassák a másik történetemet (ITT), ők láthatták, hogy oda most felkerült idő közben két rész is. Valahogy azt jobban van kedvem írni, ne kérdezzétek meg, hogy miért. Ezt a részt sem érzem most igazán jónak, igaz, hogy nagy részét éjszaka írtam, de ez nem mentség. Remélem azért nem lett annyira szörnyű. Hosszra kb. másfél fejezetnek felel meg, kárpótlásul a késői részért.
Köszönöm szépen a sok kommentet és a feliratkozásokat! Imádlak Titeket!
Puszi: Klau

12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, egyszerűen csodálatosan írsz! Hát, én is kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni ebből a beszélgetésből...és hogy hogyan is volt ez az egész. Mert az biztos, hogy Zayn nem mondott ilyeneket Jenny-ről! Ugye?
    Puszi, Vilcsiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett. A megoldás a ma feltett részben! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. FANTASZTIKUS lett!:)Nem rég találtam rá a történetre de máris elolvastam és nagyon tetszik!Kövi rész???:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy rátaláltál a történetre és annak pedig még jobban, hogy ennyire tetszik. Köszönöm szépen.
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Mindig a legizgalmasabb résznél kell abbahagynod. Teljesen ki készítesz. Várom Liam és Zayn reakciój és Jennyét is amikor megtudja, hogy Zayn nem is csalta meg. Mert az lehetetlenség lenne.
    Siess a kövivel és ne hagyd abba a blog írását.
    xoxo Princess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Legizgalmasabb résznél? Ezt pont Te mondod?
      Örülök, hogy tetszett a rész!
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Szia!
    Miért? A legizgalmasabb résznél hagyod abba, rágom a körmöm ami már elfogyott erre vége. Áhh! Megőrülök.
    Fúúú ez a Josh. Már annyira idegesít pedig még csak most jelent meg. Kíváncsi vagyok Zayn magyarázatára! Mi több! Nagyon kíváncsi. Ki kell békülniük! Akarom! Akarom! Akarom! De Josh jelenléte fog valamit jelenteni?:O Mond, hogy nem! Ki kell békülniük és Josh nem állhat közéjük! Nem, nem és nem!
    Amúgy Imádtam ezt a részt, mint a többit, várom a folytatást!
    Imádlak <3

    Hatalmas ölelés: MaYa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Josh? Hát, fel fog még tűnni. Hogy kibékülnek-e? Majd kiderül. Nem ígérek semmit. :)
      Imádlak! <3
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Jujjj!! Annyira jól írsz!!! Siess a kövi résszel!! Nagyon várom!! Puszi ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  6. Szia!
    Te jó ég! Csak most vettem észre, hogy még nem is olvastam el a részt, aztán gyors hozzáfogtam. Ne haragudj, de csak most vettem észre:( Ahh, legyen már szünet:D Olyan kevés időm van.
    Egyet kell értenem abban, hogy mindig a legidegőrlőbb részeknél hagyod abba. Már már kezdtem örülni, hogy Jenny rászánja magát a beszélgetésre és bumm. Vége. Hát ez aztán. Na a lényeg, hogy mint mindegyik, ez a rész is fantasztikusan meg lett írva:) Imádtam és imádom és ahw <3 Kíváncsi vagyok a fejleményekre:3
    Imádlak <3
    Puszil és ölel: Emy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett. :) Muszáj itt abba hagynom, hiszen így érdekel a kövi rész is, és várod is! :)
      Imádlak! <3
      Puszi: Klau

      Törlés