2015. augusztus 18., kedd

2. évad 1. fejezet

Louis Tomlinson

Viszonylag jókedvűen vonultunk ki a stúdióból, miközben ökörködtünk. Most minden hasonlított ahhoz, mint amikor még minden rendben volt. Amikor én még nem voltam leendő apuka, jóban voltam Jennyvel, Liam a legjobb barátja volt a nővéremnek, és ő volt az asszisztensünk, együtt ökörködött velünk, vagy éppen megdorgált az idiótaságunkért. De ilyen már soha nem lesz többet. Annyira sikerült megsértenem, hogy hónapok alatt sem volt hajlandó kibékülni velem, ráadásul már Liammel is összevesztek. Remélem, hogy Zaynnel minden jól alakul közöttük, mert ha még vele is valami gubanc lesz, akkor semmit sem fogok tudni az életéről. Igaz, hogy neki erről fogalma sincs, de én nyomon követem a sorsa alakulását. Rengeteget beszélünk róla a srácokkal, és Zayn mindig beszámol róla, hogy mi a helyzet vele. Szemem egyszer csak megakad egy autón.
- Zayn! Az nem Jenny kocsija? - arra kapja a fejét, amerre mutatok. 
- De, az az övé. Mit keres itt? Nem mondta, hogy ma meglátogat, és nem is találkoztam vele! - ül ki a döbbenet az arcára. 
- Lehet, hogy csak elkerültétek egymást. - szól közbe Liam.
- Az lehet. Visszamegyek, megkérdezem a portán. - s már sarkon is perdül.
- Várj! Én is jövök veled! - szólok utána, hiszen megpróbálok minden lehetőséget megragadni, hogy találkozhassak vele, hátha egyszer megtörik a jég.
- Mi is jövünk! - Ki más is lehetne, mint Payn barátom. Ezzel mi is a hős szerelmesünk után nyargalunk. Az előtérbe belépve éppen hogy elkapjuk, ahogy Zayn a recepción ülő csajt kezdi faggatni.
- Szia! Nem láttad a barátnőmet? - kérdi kissé idegesen.
- Az kicsodát? - nyávogja a csaj, miközben csábosan próbálja rebegtetni a műszempilláit.
- A barátnőmet, Jennifer Smithst. Itt dolgozott, ő volt az asszisztensünk, nem mellesleg minden második újság címlapján mi virítunk! - válaszol talán kissé túl flegmán is Zayn.
- Ja! Hogy őt! De, láttam! Bevonult ide, mint aki be van szívva, aztán meg bőgve kirohant. Egy csomó embernek nekiment, de olyan volt, mint egy holdkóros, aki se lát, se hall. Nem értem, hogy mit eszel rajta, amikor kaphatnál sokkal jobbat is nála! - A mondandója végére úgy hajol előre, hogy az előtte türelmetlenül toporgó srácnak a lehető legnagyobb belátása legyen a dekoltázsára.
- Köszi, de ribancokkal nem foglalkozok! - veti neki oda az, és idegesen kicsörtet, miközben a mobilját halássza ki a  zsebéből. Mi is utána trappolunk, és kezdem magam egy jól betanított pincsinek érezni, aki mindig a gazdája nyomában van.
- Héj, Zayn! Most mit csinálsz? - kiabálok utána.
- Megpróbálom felhívni a nővéredet, hogy mi a baja, miért rohant el sírva. Ti találkoztatok vele? - kezd el idegesen járkálni, miközben újra és újra próbálja  hívni a lányt. Mi csak a fejünket csóváljuk, hiszen egyikünk sem látta ma. 
- Nem veszi fel! A rohadt életbe! Minek neki az a kurva telefon, ha nem használja! Egyszer a füléhez fogom ragasztani! - morog egyre feszültebben. A baj csak az, hogy az aggódás elemi erővel járja át a testem, hiszen attól függetlenül, hogy most nem vagyunk jóba, vagyis, hogy ő haragszik rám, én még mindig ugyan úgy szeretem, és ugyan olyan fontos nekem.
- Próbálj meg egy kicsit megnyugodni! Miért nem nézzük meg nálatok, hátha ott van! Lehet, hogy csak haza ment. - Nem tudom eldönteni, hogy most őt, vagy magamat akarom inkább ezzel nyugtatni.
- Gyerünk! - Mindannyian az autónkhoz rohanunk, és idegesen szállunk be a kocsiba, majd Zayn nagy gázzal elindul. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet ráhagyni a vezetést. Nem egy élet biztosítás, ahogy most kormányozik, de inkább egyikünk sem szól rá, nehogy véletlenül még jobban felhúzzuk! A házhoz érünk szerencsére egybe, és gyorsan megrohamozzuk az épületet abban reménykedve, hogy itthon találjuk. Zayn egyenesen a hálójuk felé veszi az irányt, míg mi lent nézünk szét.
- Nem! Miért? Miért tette ezt? - Hangos ordításra kapjuk fel a fejünket, és gyorsan a hang irányába rohanunk az emelet felé. Megdöbbentő látvány tárul a szemünk elé. A haverunk a földön térdel a szekrény előtt, és arcát kezeibe temetve zokog. 
- Mi a franc van? - ocsúdik fel először Liam.
- Elment! Itt hagyott! Lelépett egy szó nélkül! Hogy a francba tehette ezt? - mindannyian értetlenül nézünk rá. Nem, ezt nem tehette! Nem léphetett le egyetlen szó nélkül! Nem teheti meg velem, hogy ennyi idő után megtudom, hogy van még egy nővérem, és most meg önszántából lép ki az életemből! Lassan, tántorogva indulok meg kifelé a szobából, miközben  a falnak támaszkodom, mert úgy érzem, hogy a sokktól nem bírnak el a lábaim. Alig érek ki az udvarra, amikor a lábaim felmondják a szolgálatot és összecsuklanak. Egy kártya várnak érzem magam, amiből kihúztak egy lapot, aki esetemben Jenny volt, és darabjaimra, lapjaimra esek szét. Kissé homályosan tekingetek magam köré a szemeimet ellepő könnyfátyol miatt, próbálom megemészteni, feldolgozni a történteket, de nem akar sikerülni. Nagy bámészkodásomban meglátok egy fehér lapot, ami félig az egyik járdát szegélyező bokor alá van becsúszva. Kíváncsiságom erősebb, vagyis inkább a reményem, hogy Jenny levele az erősebb, mint az engem letaglózó veszteség érzése, ezért elvánszorgok a papírért. Ahogy elkezdem olvasni, először nem értek semmit. Aztán minden megvilágosodik előttem. Hiszen egy orvosi papírt tartok a kezemben, amiben az áll, hogy Jenny terhes. Az előző terhességéről szóló irat lenne? De akkor mit keres ez idekint? Ahogy jobban áttanulmányozom a dokumentumot, megakad a szemem a dátumon. Mai. Ma tudta meg, hogy terhes. Ezért ment volna el? Nem, azt nem hiszem, hiszen a haverom azt mondta, hogy megpróbálnak összehozni egy babát. Még azzal is biztatott, hogy így Jennynek nem lesz akkora hiány érzete az elveszített baba miatt, és ezért könnyebben megbocsát nekem. De vajon erről tud Zayn? Nem hiszem, hiszen akkor már boldogan elújságolta volna nekünk. Ezt meg kell tudnom!
- Zayn! - kiabálok, de semmi válasz - Zayn! - most már üvöltök, ahogy csak a torkomon kifér.
- Mi van? - toppan elém a srác.
- Te tudod, hogy Jenny...

Sziasztok!
Na szóval ez lenne a 2. évad 1. fejezete. Tudom, hogy kicsit rövid lett, de ez most így jött ki, de korábban, mint ígértem! És ez köszönhető annak, hogy a drága Bella S. hihetetlen gyorsasággal összehozta nekem ezt a csodást designt fejléccel és rendezett képekkel. Kíváncsian várom  a véleményeket a részről is és a designról is!  Mi a véleményetek a fiúk reakciójáról?
Szeretném megköszönni nektek azt a rengeteg komit, amit az évad záró részhez kaptam! Soha nem volt még ennyi! Sikítani tudtam volna örömömben! Köszönöm szépen nektek! El sem tudjátok képzelni, mit jelent ez nekem! Imádlak Titeket! És köszöntöm az új feliratkozókat is!
Puszi: Klau


16 megjegyzés:

  1. Uramisten!
    Csodálatos részt hoztál nekünk ismét.
    Szinte könnyeztem a srácok reakcióit olvasva, annyira jól adtad át az érzelmeiket.
    Nagyon siess a kövivel iszonyat kiváncsi vagyok, hogy Zayn mit fog szólni a kisbabához.
    xoxo Princess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! A következő rész ma fel fog kerülni! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Ezt most nem értem. Zayn most teteti,hogy szereti Jenny-t vagy tényleg szereti és én ítélkeztem hamar felette az évadzáró résznél? Nagyon kíváncsi vagyok,hogy most mi az igazság és hogy Zayn mit fog gondolni a terhességről.Remélhetőleg örülni fog neki csak a baj az hogy Jenny elment a gyerekével.. Siess a következő résszel nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.Az új külső a blognak pedig nagyon jó :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett a rész, és a blog designja is.
      Sajnálom, de arra a kérdésedre, hogy most mi van Zaynnel, nem válaszolhatok, hiszen akkor elárulnám a lényeget. :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. I don't understand it. Most akkor mégis mi van Zaynnel? Most vagy valami hatalmas katyvasz van, vagy Zayn még annál is nagyobb fasz mint képzeltem, és képes elhitetni a fiúkkal hogy fogalma sincs hogy miért ment el Jenny. Nem. Értek. Semmit. Ilyen eddig még nem igazán fordult elő szóval minden elismerésem a tiéd. Nagyon tetszett, hogy ezt a részt Louis szemszögéből írtad. Nagyon jól van megfogalmazva, a cselekmény nem elsietett. Elképesztő vagy. Örülök, hogy neked sem volt tervbe az 'ugrunk jó néhány évet' projekt. Éssss.. Még csak 18-a van. Vagyis két nappal előbb hoztad a részt. Túl jó vagy hozzánk.:* Viszont most még kiváncsibb vagyok arra, hogy akkor mi a sz*r történik Zaynnel.
    Nagyon tetszett, Drága.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett a rész! Sajnos nem mondhatok semmit azzal kapcsolatban, hogy most mi van Zaynnel, mert akkor elmondom a lényegét a következő pár fejezetnek! Ígérem, nem sokára mindenre fény derül! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Ez ismét elképesztő lett.Köszönjük,hogy előbb hoztad és nagyon tetszik az új design.Tetszett,hogy Louis szemszögéből láthattuk a dolgokat.De nem értem Zayn viselkedését.Most ezt csak megjátszotta vagy valamit nagyon félreértettem az előző részben?És örülni fog a babának?Remélem hamar jön a kövi.Ugye lesz benne Zayn szemszög?
    Hozd hamar a kövit,mert megöl a kíváncsiság. :D
    Imádlak és a blogot is. <3
    xoxo Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett a rész! A következő fejezet is Louis szemszögéből mutatja az eseményeket. Zayn szemszöge még egy pár részig nem várható, mert akkor túl korán lelőném a lényeget. Ígérem, nem túl sok részen keresztül húzom a dolgokat. Ma fent lesz a következő fejezet!
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Szia!
    Csatlakozom azokhoz akik nem értik a dolgot. Zayn most szereti Jenny-t? Vagy csak megjátssza magát? Mi? Zokogott. Oké, ezt azért szerintem elég nehéz összehozni, ha nem szereti, de akkor ezek szerint szereti, de akkor mi van? Ő bájolgott Judy-val! Most semmi se világos! Örülök, hogy nem ugrottunk éveket, mert igazán kíváncsi vagyok, hogy mi folyik itt. Louis nagyon aranyos és jó volt látni az ő szemszögéből is a dolgokat. De! Itt abbahagyni? Azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? Már vettem a levegőt, hogy na majd folytatja erre abbamarad a sor! Amúgy remélem a következő szemszög Zayn lesz, mert kíváncsi vagyok rá. Amúgy nagyon jól adtad át az érzelmeket, de nekem zavaros az egész. Amúgy imádtam az egész sztorit és ezt is! Fantasztikus! Remélem minél előbb lesz új rész, mondjuk... holnap:3 Tényleg nagyon kíváncsi vagyok.
    Imádlak <3

    Hatalmas ölelés: MaYa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát, sajnos Zayn szemszögével még nem szolgálhatok. Ma fent lesz a következő fejezet, de ez is még Louis szemszögéből íródott. Egy pár rész, és megértesz mindent! Sajnálom, hogy zavaros egy kicsit most, de máshogy nem tudtam megoldani. Remélem, ezzel csak egy kicsit növelem a kíváncsiságodat! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  6. Szia!
    Imádoom! Van egy ötletem, hogy mi lehet ez az egész katyvaaz, de nem vagyok benne biztos. Mivel Louis szemszögéből olvashattuk, hogy stúdióztak szerintem nem Zayn volt hanem egy hangfelvétel vagy valami ilyesmi lesz a dologban. Nagyon nagyon imádom! A kezdetektől fogva olvaslak csak bloglovinon ezért nem írtam sok komit. Nekem is tetszik, hogy nem ugrottunk évet. Nagyon izgulok, hogy mi lesz ebből!
    Órisási puszi
    Kandice

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik, és hogy most írtál! :)
      Nem akartam éveket ugrani. Általában hasonló helyzeteknél a legtöbb író ezt csinálja, de én most úgy gondoltam, hogy kicsit eltérek a sablontól. Érdekes olvasni a felvetéseiteket. :) Kíváncsi vagyok már most, hogy mit fogtok szólni a dolgok alakulásához!
      Puszi: Klau

      Törlés
  7. Szia!
    Bocsi, hogy csak most írok, de teljesen elvagyok havazva, már nekem is kéne írni:(
    Most vegyes érzelmek kavarognak bennem Zayn iránt, úgy ahogy jó páran most én se értem a dolgokat. Csak megjátszotta volna magát? Vagy Jenny-t szereti, de közbe kavart volna Judy-val? Vagy most mi van? Teljesen összezavarodtam. Sajnálom szegény Louis-t, hisz látszik, hogy bűntudata van, de Jenny sem fogadta olyan fényesen a dolgokat. Mindkettőjüket meglehet érteni egyes szempontból. Na, de Judy! Fú halált a fejére! Öld meg! Üsse el egy autó, vigyék el a földönkívüliek, egyék meg a zombik nekem mindegy csak vesszen!:D Örülök, hogy nem ugrottunk éveket így jobban megértjük majd, hogy mi folyik a másik meg, hogy kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle:) Nagyon reménykedem, hogy a következő Zayn szemszög lesz, mert kíváncsi vagyok az ő fejében, hogyan is állnak össze a dolgok. Imádtam! Egyszerűen fantasztikusra megírtad! Wah a hideg kiráz miközben olvasom (persze jó értelemben). Várom a kövit! <3
    További szép nyarat! Élvezd ki amíg csak lehet :c Brühühü, mindjárt temethetjük.
    Imádlak! <3
    Ölel és puszil: Emy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi baj azzal, hogy csak most írsz, mostanában én is el vagyok csúszva a komikkal! :(
      Ne legyél ilyen agresszív! Tényleg nem ölhetem meg az összes negatív szereplőt! Egyet már így is eltettem láb alól. Ővele nem végezhetek, még a végén azt hinnétek, hogy sorozatgyilkos vagyok! :)
      Tartottam attól, hogy ha itt egy kicsit bezavarodtok, nem fog utána érekelni a történet, de közben rájöttem, vagyis remélem, hogy így csak a kíváncsiságotokat növelem. Sajna még nem lesz Zayn szemszög, de megígérem neked, hogy a következő ráadás rész arról fog szólni, hogy Zayn hogyan élte át ezt az egészet.
      További szép nyarat neked is! Ne keseregj, hogy mindjárt vége, hanem inkább élvezd ki ezt a kicsi maradékát.
      Puszi: Klau

      Törlés
  8. Amikor elovastam az évadzáró rész az volt az első gondolatom, hogy Zayn biztos nem csalja meg Jennyt. Gondolkodtam és végül próbaltam Zyan fejével gondolkodni.
    Szóval arra jutottam, hogy Zayn elhiteti avval a libával hogy szereti, utána szakit vele, a csaj megsértődik, felmondd és akkor nyugi lesz.
    Fiúk furák, néha az ő fejükkel kell gondolkodni. Nem hinném, hogy ez történt, de én evvel a verzióval tökéletesen meg lennék elégedve.
    Ez a rész... Ez hihetelenül jó lett! Wow! Szeretk Louis szemszögéből olvasni! :)
    gyorsan folytasd mert hihetetlenül jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ma fent lesz a következő, és ezek szerint neked fog kedvezni, hiszen Louis szemszögéből íródott az is. :)
      A fiúk furák, ezzel egyet kell, hogy értsek. De még mennyire, hogy furák! :))
      Imádom olvasni az elgondolásaitokat arról, hogy mi is történt/történik. :)
      Puszi: Klau

      Törlés