44. fejezet

Jennifer Smiths

Én ébredtem fel reggel előbb. Egy ideig csak néztem a mellettem fekvő Zaynt, és végig gondoltam a tegnap estét. Annyira örült annak, hogy bele egyeztem a baba projektbe, hogy nem akartam elrontani a kedvét, így nem mondtam el neki a tegnapi Liames veszekedésemet, ahogyan azt sem, hogy ma felmondok. Tényleg tarthatatlan ez a helyzet, ami most kialakult. Az öcsémmel a múltkori veszekedésünk miatt nem beszélek, Liammel pedig a tegnapi után nem akarok egy levegőt szívni. Azt hittem, hogy ő a legjobb barátom, de tévednem kellett. Lehet az is, hogy én spirázom túl a dolgokat, de úgy érzem, tőlem most csak ennyi telik. Nyugit akarok, és nyalogatni a saját sebeimet, ápolgatni a lelki világomat. Túl sok mindent veszítettem el az utóbbi időben, és attól félek, hogy ha kiderül a tegnapi balhé, meg hogy nem mondtam el Zaynnek, akkor még könnyen elveszíthetem őt is, és ezt nem akarom. Óvatosan kikászálódom az ágyból, és halkan össze szedem a ruháimat és hangtalanul kiosonok a fürdőbe. A szokásos reggeli rutin után elindulok Paulhoz, hogy felmondjak nála. Már az úton jut eszembe, hogy nem hagytam Zaynnek még csak egy üzenetet sem, így tuti, hogy keresni fog, pedig ezt a döntésemet nem telefonon keresztül kellene vele közölnöm. A főnököm irodája előtt nagy levegőt veszek, majd lassan kiengedem azt. Már kopogásra emelem a kezem, amikor az ajtó kinyílik, és egy fáradt Liammel találom magam szemben. Nem értem, hogy mit keres itt ilyen korán, de már nem is érdekel. A cél minél hamarabb megszüntetni a munka viszonyomat, és elhagyni ezt a helyet. 
- Szia! - néz rám hűvösen - Azt hiszem beszélnünk kellene!
- Szerintem meg nem! És ha megbocsátasz, most mennem kell! - hárítom a kezdeményezését. Nem akarok vele egy újabb vitát.
- Mire jó az, hogy mindenki elől menekülsz, és a legapróbb problémát is semmisnek veszed! ? Ez nem megoldás!
- De az igen, hogy felmondok. Legalább nem kell többet a pofámat bámulnotok! - vetem oda neki fél vállról, és megpróbálok mellette beslisszolni az irodába, de ő elkapja a kezemet, ezzel megállásra kényszerítve.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - hangja felháborodott, szemeiből csak úgy süt az értetlenség- Én azt hittem tegnap, hogy csak hirtelen felindulásból mondtad!
- Hát akkor tévedtél! És most engedj utamra! - mordulok rá.
- Hát itt meg mi folyik? - hallom meg bentről a főnököm mély baritonját - Valami gond van?
- Szia Paul! Nincs gond, csak éppen hozzád készültem. - nézek a férfira bizakodóan, hiszen ő az egyetlen, aki kimenthet a jelenlegi kellemetlen helyzetemből.
- Minő meglepetés! Azt hittem, azért állsz az ajtómban, mert a takarító nőt keresed! - nevet fel idétlen viccén - Gyere be! Most van egy kis időm.
Kiszabadítom magam Liam kezei közül, és belépek az ajtón. Magam után bezárom a nyílás zárót, hogy az állítólagos legjobb barátom ne tudjon közbeszólni.
- Foglalj helyet! - int a kényelmes bőr ülő garnitúra felé. Miután elhelyezkedem vele szemben, úgy döntök, nem kerülgetem tovább a forró kását.
- Fel szeretnék mondani azonnali hatállyal. - közlöm döntésemet, miközben egyenesen a beszélgető partnerem szemébe nézek.
- Miért? - érkezik a döbbent válasz.
- Az a helyzet, hogy a fiúkkal megromlott a kapcsolatom...
- Szakítottatok Zaynnel? - néz rám mindentudóan, pedig hatalmasat téved.
- Nem, vele minden rendben. Louissal és Liammel össze vesztem, ebből kifolyólag eléggé feszült a helyzet közöttünk. Én ezt pedig nem akarom, így nem tudunk normálisan együtt dolgozni.
- Biztos, hogy ezt akarod? Ha bárkit véglegesítek a helyedre, utána már nem tudsz visszatáncolni!
- Igen, tuti. - bólogatok magabiztosan, holott belülről emészt a kétség.
- És Zaynnel mi lesz? Így lényegesen kevesebb időt fogtok tudni együtt tölteni.
- Ez valószínű. A helyzet az, hogy ő még nem tud erről, de ez az én döntésem. Keresek majd magamnak valami állást, és kész. Ez a feszült légkör viszont nem tesz jót senkinek sem.
- Oké. Ha biztos vagy a döntésedben..
- Te normális vagy? Fel akarsz mondani? Na azt elfelejtheted! Azt hittem eddig, hogy megbízol bennem annyira, hogy én tudjak meg először egy ilyen döntést! - ront be Zayn a helyiségbe, nem kicsit idegesen.
- Azt hiszem, én magatokra hagylak titeket, amíg ezt lerendezitek! - ezzel Paul elhagyja a csatateret.
- Mit képzelsz Te magadról? Hogy törheted ránk így az ajtót? Ez az én döntésem! Nekem...
- Nem! Ez a mi életünk, a mi közös jövőnk, és nekem Liamtől kell megtudnom, hogy Te mire készülsz! Szerinted ez normális így? Mert szerintem itt valami nagy gáz van akkor!
 - Egyszerű! Annyira boldog voltál este, nem akartam elrontani a kedved azzal, hogy Liammel összevesztünk, ezért felmondok! De közöttünk ez nem változtat semmin!
- Nem a francokat! Ez mindent megváltoztat! Semmi sem lesz ugyan olyan! - ezen végszavával kiviharzik, otthagyva engem az emésztő gondolataimmal, amik úgy éreztem szétmarcangolnak. Tényleg rosszul döntöttem? Nem volt jogom nélküle elhatározásra jutni egy ilyen kaliberű dologban? Ami viszont a legjobban érdekelt, hogy hazajön - e hozzám, vagy most mi van, hogy így itt hagyott. Hihetetlenül egyedül érezem magam. Mozgásra ösztökélem a lábaimat, és magam sem tudom, hogyan, de egy parkban kötök ki. Ülök az egyik padon, és csak vagyok. Nézem a játszadozó gyerekeket, akiket a büszke szüleik figyelek, látom a fiatal lányokat, ahogy egymás mellett andalogva össze vihognak, a fiúkat, akik csak a távolból csodálják a csajokat, a huszon éveseket, akik kutyát sétáltatnak.  És rá kell jönnöm, hogy még soha sem voltam ilyen magányos. Ennél a mostani érzésnél talán még az is jobb volt, amikor Joe miatt kellett rettegnem. Nem. Ez azért túlzás. Nem süllyedhetek ennyire mélyre az önsajnálat mocsarában.

Napok teltek el, mire Zaynel rendeződtek a dolgaink. Én is makacs vagyok, de ezúttal engedtem volna a büszkeségemből, de most ő öltötte magára a sértettség pajzsát, és több napi kemény próbálkozások után sikerült csak áttörni azon. Lassan belekezdünk a baba projektbe, bár ez így nem is igazán helyes megfogalmazás. Nem védekezünk, de nem is esünk át a ló másik oldalára. Nem ragaszkodunk görcsösen ahhoz, hogy márpedig ennek a babának most össze kell jönnie. Úgy vagyunk vele, hogy majd jön, ha akar.
Liammel azóta sem akarok kibékülni, és Louist is kerülöm. Van néhány esemény, ahol muszáj vagyok egy térségbe mutatkozni velük, de a helyzetünk mit sem javult. A helyemre pedig Paul felvette azt az idegesítő kis nőcskét, akinek az én pasim kell.

Louis Tomlinson

 Rengeteget agyalok azon, hogy mihez kezdjek Jennyvel. Valahogy meg kellene békítenem, de én magam sem tudom, hogy hogyan. Hiszen a baba miatt mérges rám, de azt meg nem fogom csak az ő kedvéért elvetetni. Igaz, hogy nem így terveztem, sőt! Hogy pontos legyek, egyáltalán nem terveztem gyereket még nagy darabon, de, hát na! Ezt dobta az élet. Briana egy igazán kedves lány, de még én magam sem vagyok vele tisztában, hogy mit is érzek pontosan iránta. Eredetileg azért kezdtem el vele találkozgatni, hogy El - en túl tudjak lépni, de aztán folyamatosan egyre szorosabb lett a kapcsolatunk. Nem beszélnék szerelemről, bár a nővéremnek ezt hazudtam, de ez még nem az. Megértjük egymást, jól érezzük magunkat együtt, és kész. De hogy ez mennyire lesz tartós? Én magam sem tudom. Nem gondolnám, hogy ez örökké tart. Azért reménykedem, hogy viszonylag sokáig bírjuk együtt, mert úton van a gyerek. Lehet, hogy elítélendő, hogy csak ez tart össze minket, de még mindig jobb megoldás megpróbálnunk együtt felnevelni, mintha elvetetnénk. Bár ez igazából komolyan fel sem jött köztünk témának. Én akarom ezt a csecsemőt, bár félek is a jövőtől. Mi lesz, ha vele is egy ilyen indulatos seggfej leszek, mint Jennyvel? Hiszen még mindig elszörnyedek, ha vissza gondolok arra, hogy miket vágtam a fejéhez és milyen hangnemet engedtem meg magamnak. Ő sem úgy reagált a hírre, ahogy kellett volna, hiszen ők is ugyan ebben a cipőben jártak, mint mi. Becsúszott a gyermek áldás, még ha nem is terveztük. Briana nem akar nagy rivaldafényt, csak nyugit, hiszen ez kell most nekik, de a sajtó úgy ránk cuppant, hogy fogalmam sincs mikor állnak már le. Így nem lesz nyugalmunk soha. Az a baj, hogy nem is tudok a dologgal mit kezdeni. A rajongóktól valamilyen szinten nyugta van most, hiszen letiltattam minden közösségi oldalról és ha kimegy az utcára, ott meg testőrök követik minden lépését, bár ő ezt nagyon is ellenezte, mondván, hogy nem ő a sztár, hanem én. De ez az óvintézkedés sajnos feltétlenül szükséges, mivel nagyon sokan támadják őt, igaz, eddig csak szóban. Szétnéztem a rajongói oldalakon, és eléggé megosztottak a vélemények. Van aki örül a babának, és van aki Brianát elhordja mindennek, de olyannal is találkozta, aki azt állítja, hogy nem is az enyém a gyerek. Ezt mondjuk nem hiszem el. De most nem is ez lenne a lényeg! Már megint elkanyarodtak a gondolataim. A legfőbb probléma jelenleg Jenny. Hogy kellene kibékülnöm vele? Hiszen már szinte minden létező módon próbálkoztam, de azon kívül, amit muszáj, még csak hozzám sem szól, meg sem hallgat. Lehet el kellene raboltatnom, kikötöztetnem, és akkor kémytelen lenne végig hallgatni a mondandómat... Hm... Hm... Lehet ez nem is olyan rossz ötlet! Csak az a probléma, hogy féltem a golyóimat, mert tuti leszedné őket, miest kiszabadulna. Anyám! Milyen idiótaságokon jár megint az agyam! Lehet jobb lenne, ha inkább lefeküdnék aludni, és majd holnap kitalálok valami értelmeset, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a fáradtság elvette az eszemet.


Sziasztok!
Íme az új rész! Remélem nektek tetszett, mert én most ezzel valahogy nem igazán vagyok megelégedve! Kérlek a véleményed írd meg nekem!
Valószínű még egy, esetleg két rész, és vége az évadnak. A következő részben ugrunk egy kicsit az időben, hogy minden szép és jó lehessen (vagy nem). A hétvégém húzós, nem tudom mikor lesz rész, de ha minden igaz valamikor lesz egy ráadás rész, úgy hogy reményeim szerint nem maradtok olvasni való nélkül.
Köszönöm szépen a komikat és a pipákat! Na meg főleg azt, hogy olvastok!
Öhm... Azt hiszem most ennyi volt! :)
Puszi: Klau