2015. július 3., péntek

35. fejezet

Jennifer Smiths

A repülőn ülünk. Louisnak persze igaza kellett, hogy legyen, így mikor elköszöntünk tőle, mind a kettőnknek vigyorgásra kényszerített. Rá kell jönnöm, hogy az öcsikém nem komplett. De amit egyszer a fejébe vesz, azt baltával sem lehet onnan kiverni. Igazából iszonyatosan izgulok, hogy mi lesz a nyaralás alatt, hiszen Zayn és én igazán intim helyzetbe nem keveredhetünk, hiszen nekem még majdnem négy hétig nem lehet szexelnem. Ez azért kiábrándító. Megyünk nyaralni, de semmi szex. Ez gáz. Fogalmam sincs, hogy Zaynnek eszébe van-e a tiltás, vagy ha nem, akkor mit fog hozzá  szólni. Az az igazság, hogy engem nem zavar a dolog. Én azt is nagyon élvezem, ha csak hozzá bújva alhatok. De hogy mi lesz ez alatt a tíz nap alatt? Passz. Zavar, amit a doki mondott. Ha nem tudom magam össze kapni lelkileg, akkor irány egy pszichomókus. Ezt nem szeretném. Nem akarok a történtekről egy idegennek beszélni. Igazából senkinek nem akarok erről beszélni. Lehet jobb lenne, ha valahogy elzárnám azt, ami történt. Ha nem is örökre, de legalább a nyaralás idejére. Ki akarom élvezni, hogy csak ketten leszünk, nem lesznek itt a fiúk, és senki ismerős sem. Nem mintha nem imádnám a fiúkat, de na! Néha kicsit sok belőlük.
-Min agyalsz ennyire, Kicsim? - Zayn hangja ránt vissza a valóságba.
-Nem lényeg. Inkább mesélj nekem egy kicsit. Milyen terveid vannak a mi kis vakációnkra?
-Igazából semmi komoly ötletem nincs. Pihenünk, úszunk, napozunk, meg ilyenek. Nem akarok előre tervezni, majd ami jön.
-Oké. Azt ugye tudod, - ú, de kellemetlen ez, most hogy fogalmazzam meg - hogy nem lehet köztünk semmi olyan? - értetlen arccal néz rám, majd mikor már szólásra nyitnám a számat, hogy elmagyarázzam mire gondolok, szerencsére leesik neki a tantusz.
-Ezt tudom, és nem érdekel. Majd lesz olyan is, amikor azért megyünk valahová kettesben, hogy bezárjalak a hotel szobájába, és szex rabszolgának foglak tartani. De ez most arról szól, hogy kicsit rendbe tegyük magunkat lelkileg, és hogy boldogan menjünk haza. Elég volt már ebből a sok szarból, amik egymás után következtek. Remélem, hogy most már minden zökkenő mentes lesz közöttünk, és rendben leszünk.- Boldogan hajoltam hozzá, és egy lágy csókot adtam a kívánatos ajkaira. Az egyetlen probléma, hogy a pillangóim életre keltek, és a gerincemen bizsergés futott végig. Lehet, hogy nekem sem lesz egyszerű dolog az ön megtartóztatás? De mit is várok, hiszen egy iszonyat szexi pasim van, akivel a kezdetektől működik köztünk a kémia. Amióta pedig a szerelem is betársult közénk, hihetetlen az egész kapcsolatunk, még a sok szar ellenére is. A további utat csendesen beszélgetve töltöttük, bár leginkább Ő sztorizgatott a fiúkkal elkövetett őrültségeikről.
A repülőről leszállva egy taxiba szálltunk, és Zayn megadta az úti célunkat. Amikor kiszálltunk a kocsiból, az én állam a padlón koppant. Hihetetlen látvány tárult elénk. Talán ilyen szépet még életemben nem láttam. Egy hatalmas szálloda komplekszummal találtuk magunkat szembe. Egyszerűen leírni sem tudom a hely szépségét. Hófehér falak, gyönyörű szobrok, rengeteg zöld növény. Kábulatomból Zayn rántott vissza, ahogy megfogta a kezemet, és behúzott maga után. Őrajta nem látszott, hogy értékelné ezt a gyönyörűséget. A recepciónál gyorsan elintézte a formaságokat, és a szobakártyánkkal a kezébe beszálltunk a liftbe. A megfelelő emeletre érve maga elé engedett, és úgy léptünk ki a felvonóból. Átkarolta a derekamat hátulról , és így kezdett irányítani a szobánk felé. Jót kuncogtunk a szerencsétlenkedésünkön, hiszen valljuk be, nem lehet ilyen pozitúrában normálisan közlekedni. Mikor a szobánkhoz értünk, lehúzta a mágnes kártyát, és belökte előttem az ajtót. Én pedig itt lettem a második sokk hatás áldozata. Ez nem egy szoba, hanem egy gyönyörű lakosztály. Egy kisebb belépő szerűség után bekeveredtünk a szobánkba, és az én állam megint a padlón kötött ki.
Egyszerűen hihetetlenül gyönyörű szoba volt, mind a mellet, hogy nem volt túlcsicsázva. Az egyik falon barna és krém színű csíkos tapéta díszelgett, előtte egy nagy francia ágy, rajta fehér ágynemű, és egy mintás pléd szerűség. A falon egy baldachin utánzat kapott helyet, az ágy két oldalán egy-egy éjjeli szekrénnyel. Ezekkel szemben a TV volt és a szekrények. Velünk szemben pedig a teraszajtó helyezkedett el. Nem bírtam a kíváncsiságommal, így kimentem. Hihetetlen látvány fogadott.Gyönyörű kilátásunk volt a tengerpartra, és a szálloda medencéire is. Hátra néztem, azt hittem Zayn ott van mögöttem, de csalódnom kellet. A
keresésére indultam. A fürdő felől víz csobogást hallottam. Talán fürdik? De akkor miért nem szólt? Kicsit bátortalanul nyitok be. A krém színű fürdőt egy hatalmas jakuzzis kád uralja, ami előtt meglátom az én vigyorgó szerelmemet, miközben gyertyákat gyújt meg a kád szélén, a víz tetején pedig egyre nagyobb hab réteg keletkezik a belé ömlő víz hatására.
-Ez mi akar lenni? - kérdezem mosolyogva.
-Gondoltam jól esne egy fürdő, lazíthatnánk egy kicsit. - kaján vigyor kúszik arcára, miközben elzárja a vizet.
-Mármint, hogy Te is csatlakoznál hozzám? - kérdem kihívóan.
-Hát, nem hagyhatom, hogy egyedül fürödj, mert akkor ki vigyázna rád? Hiszen ennyi vízben, nem beszélve a rengeteg habról könnyen elveszhetsz. - ezen az érvelésen csak nevetni kezdek. De kacagásom rögtön alábbhagy, ahogy meglátom, hogy leveszi a pólóját. Végig nézek kitetovált, szépen kidolgozott felsőtestén, és már forr is a vérem. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ezt most nem lehet. A lélegzetem is elakad, ahogy letolja magáról a nadrágját, majd a bokszerétől is megszabadul. Anyám az a test! És csak az enyém! Élvezettel legeltetem szemeimet rajta, míg pillantásom megakad arcán, amelyen ott virít az elégedett mosoly, melyből rájövök, hogy élvezi a csodálatomat. Szó nélkül belelép a vízbe, és hátát a kád szélének támasztja.
-Nem jössz, Kicsim? Nagyon jó a víz. Igaz, hogy a bugyorogtatást nem merem bekapcsolni, mert félő, hogy akkor bele fulladnánk a habba, de attól isteni! - Most szembesülök azzal, hogy nekem is le kellene vetkőznöm előtte. Még szerencse, hogy nem  kapcsoltuk fel a lámpákat, csak a gyertyák világítanak a helységben. Lassan húzom át fejemen a pólómat, ezzel feltárva előtte a melltartómat, és a felsőtestemet. Látom, ahogy megfeszül a vízben. Letolom a rövidnadrágomat, és a szeme elsötétül a vágytól. Ez ad némi maga biztosságot, ami rögtön le is tűnik, mikor észreveszem, hogy szemeit a  falatnyi csipkés fehérneművel takart testemen járatja. Gyorsan megszabadulok a maradék ruhadarabjaimtól, és beülök a két lába közé, elé a vízbe. Hátamat mellkasának döntöm, de legnagyobb meglepetésemre észreveszek valamit. Vagyis inkább megérzem, ahogy meredező férfiassága hozzám ér. Már ennyitől így áll? Istenem, mi lesz velünk tíz napig?! Vagyis én szerezhetnék neki örömet, azt nem tiltotta meg senki. Óvatosan szembe fordulok vele, és rátapadok ajkaira. Szenvedélyesen csókolom, miközben kezeim felfedező útra indulnak testén. Finoman végig simítok a nyakán, a kulcscsontján, izmos mellkasán, a kidolgozott kockáin, tökéletes V vonalán, és kezem el is éri úti célját. Finoman fogom ujjaim közé büszkeségét, és először csak finoman, lassan kezdem el mozgatni a kezemet rajta.
-Jenny, ezt nem kellene.
-Cssss... Csak élvezd.
-De...
-Kérlek, szeretnék neked örömet okozni! - Onnan tudom, hogy belenyugszik a helyzetbe, hogy ajkaim után kap, és lehunyja szemeit. A kezem nem tétlenkedik, miközben szenvedélyesen csókolózunk, kezem egyre gyorsabb ütemet vesz fel. Nyögéseit valamennyire tompítják csókjaink. Majd érzem, ahogy a teste megfeszül, majd remegés fut rajta végig, közben hangosan felnyög. Elégedetten simítok végig férfiasságán még párszor. Miután megnyugszik, óvatosan feláll mögülem, kiszáll a vízből, majd engem is kisegít. Hatalmas, puha törölközőbe csavar, és úgy vonulunk át a szobánkba pihenni. Nem is kell sok, és már el is nyom az álom, miközben az jár a fejembe, hogy ha így kezdtük a nyaralást, akkor mi jöhet még. Remélem, semmi sem fog minket megzavarni. Bár lehet nekünk akkora szerencsénk?

Reggel telefon csörgésre ébredek, ami nem tesz jót a hangulatomnak, de amikor tudatosodik bennem, hogy Zayn szorosan a hátamnak simulva alszik, miközben karjai óvón ölelnek, lábaink pedig összegabalyodtak, egy mosoly fut át arcomon, miközben gyorsan a telefonom után kapok, hátha nem ébresztette még fel a mellettem szuszogó srácot. Hát ki is kereshet? Na ugyan ki? Hát persze, hogy Louis. Basszus! Most jut eszembe, hogy nem hívtam, amikor megérkeztünk, pedig megígértem neki! Gyorsan felkapom a telefont.
-Szia Louis! Bocsi, hogy...
-Mi a franc történt veletek? Nem hívtál! Mi a baj? Történt valami? - aggodalomtól csöpögő hangja megmelengeti a szívemet.
-Bocsi, bocsi! Úgy lekötött a hely, hogy elmaradt, hogy hívjalak. Rendben megérkeztünk, minden csodálatos! Te! Én még ilyen szépet életemben nem láttam!
-Örülök, hogy tetszik, és hogy boldognak érzed magad. - enyhül meg a hangja- És merre voltatok tegnap?
-Igazából semerre. Felfedeztük a szobánkat, és pihentünk.
-Na persze! - hallom Harry hangját felcsendülni a vonal túloldaláról - A szobát, mi? Nem inkább egymást? - Röhög, majd egy csattanás, és máris morgósra veszi a figurát. - Most miért bántotok? Nehogy azt mondjátok már, hogy csak a szobát nézegették! Akkor én meg szűz vagyok!
-Neki nem lehet még, te hülye, nem rémlik? Vagyis, ugye nem csináltatok hülyeséget?
- Nyugi, nem csináltunk semmi olyat! - kuncogok.
-Sziasztok! - szólal meg mögöttem szerelmem reggeli rekedtes hangján.
-Szia Zaynie! Na milyen a nászút? - persze, hogy Harry az idióta. Megint csattanás, megint morgás.
-Minden szuper! Jó reggelt, Kicsim. - Egy finom csókot kapok ajkaimra, amelybe beleborzongok. Kezei csípőmet simogatják, amely elfeledteti velem, hogy a tesómékkal telefonálok, és belenyögök a csókba.
-Ti mi a picsát csináltok? Ugye nem azt, amire gondolok? Basszus, én erre nem vagyok kíváncsi! - És elköszönés nélkül ránk csapja a telefont. Hangos röhögésbe kezdünk a tesóm reakciója miatt.
-Azt hiszem, megint belegyalogoltunk a lelki világába! Ha így folytatjuk, helyrehozhatatlan károkat okozunk, vagy pedig nagyon sokba fog még nekünk kerülni, hogy rendbe jöjjön!
Azt hiszem, jól indul a mi kis kiruccanásunk.


 Sziasztok!
Ez volt a rész. Remélem tetszett. Tudom, hogy megint nem egy eseménydús fejezet, de ígérem beindulnak lassan a dolgok megint! Vagy nem szeretnétek? :)
Köszönöm a pipákat és a komikat! Köszöntöm az új feliratkozót! :)
Kérlek Titeket, iratkozzatok fel, komizzatok  és pipáljatok! Valamint aki nem szavazott még, kérem tegye meg. Jobb felső sarokban. Köszönöm azoknak, akik már szavaztak! :))
Puszi: Klau 

13 megjegyzés:

  1. Annyira édeseeeeeeeeeeeeeeeeek! *-* Omfg:3 És hát mit is mondjak, én nem tudom hogy szeretném-e hogy beinduljanak a dolgok. Mit jelent az hogy beindulhatnak a dolgok?:D Ha rosszat akkor nem:D Én élvezem hogy nyugisan nyaralgatnak erotikától túltengve. Nem hiányzik még egy vetélés, egy örült ex/anyuka/titkárnő. Semmi betegség vagy terrortámadás. Vízbefulladást sem szeretnék olvasni. Szóval ha ezeket betartod (remélem nincs kiskapu:D) akkor felőlem beindulhatnak a dolgok. De azért rettegek. A rész mint említettem már azt hiszem hogy CSODÁLATOS LETT. Eszméletlenül írsz ^^Imádás van! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A terror támadást meghagyom neked, az a Te asztalod. Nem tudom, még mi lesz velük, de az általad felsoroltak közül semmi, ezt megígérhetem. :))
      Köszönöm a dicséretet! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Te jóságos! Ez mennyire aranyos már?! :'D :3
    Álompáros *-* Azt hiszem én is feltenném a kérdést miszerint mit jelent, az, hogy beinduljanak a dolgok? Jaj, de hát ez még csak az első nap :( Nekem tetszik ez a nyugodt, kicsit vad (khm :D) nyaralás. Beindulhatnak a dolgok, de kérlek ne jelenjen meg valami pszichopata aki meggyilkolja őket, ne keletkezzen orkán erejű szél stb... stb... még szeretném, ha élnének :DD Louis szegény :( Attól tartok maradandó sérülései maradnak ezektől a hangoktól :'D Harry meg ... hülye :'D ♥
    Hihetetlenül jól írsz! :3
    Imádlak! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! :) Megígérhetem, hogy senkit sem ölök meg, legalább is a nyaralás alatt tuti nem. Semelyik tragédia nem fog megtörténni azok közül, amit felsoroltál. Így jó? Louist majdcsak meggyógyítja valaki, ha más megoldás nincs, mehet Jennyvel a pszichomókushoz. :))) Harry az meg csak Harry! :)
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Jujj, ez milyen cukii már!?! Annyira jó lett ez a rész. Nem hinném, hogy szükség van ennél eseménydúsabb részekre. Ez így jó. Nagyon-nagyon jól írsz. Komolyan benne vagy a top3 írómba, és 2.vagy, szóval....imádtam, siess a kövivel! *_- <3 !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen a dicséretet, bár én úgy gondolom, hogy sokan, sokkal jobban írnak, mint én. Nekem ez az első irományom (na jó, a sulis fogalmazások nem számítanak), és azért sokan sokkal rutinosabbak, mint én. De a lényeg, hogy Te szereted, és neked tetszik! :) Így én írok tovább. :))
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Isteneeeeeem! Annyira aranyosak Zayn-ék, hogy az hihetetlen. És ahogy leírtad a hotelt...nekem is elkel egyszer oda jutnom! Most már nem görögbe akarok menni, hanem spanyolba!
    Amúgy vissza térve az eredeti témára. Louis-nak szerintem nagyon is lesznek maradandó sérülései. :D Harry pedig...egy röhejesen perverz fiú! :"D
    A vége felé már szétröhögtem a fejemet. :""D
    Hihetetlenül jól írsz, s remélem hamar kint lesz a kövi rész! :)
    Imádlak! ♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Akkor felvilágosítalak, hogy ez egy létező szálloda, a szoba, és a látkép mind a hotel hirdetésiből kicsent képek. Tehát rákereshez nyugodtan a nevére, megtalálod. Az egyetlen kiábrándító a dologban, hogy nem egy olcsó mulatság. Dehát, ha már a valóságban nem juthatunk el ide, majd Jenny és Zayn bemutatja nekünk. :))
      Louist beíratjuk Jenny mellé a pszichomókushoz, ne izgulj! :)) Örülök neki, hogy most az elmúlt két részben nevettek, és nem agyfaszt kaptok. :))
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Úristen úristen úristen!!! Annyira imáááádommm. Harry a kis perverz Louisnak asszem kell majd egy agyturkász. Jajj amikor először írtad azt a szót hogy pszichomókus sírtam a röhögéstől XD nagy jó a történet imádom de ha lehet akkor ne legyen katasztrófa a nyaralás. Imádlak esküszöm de Harryt ne bántsd! 😘❤💗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui.: siess a köviveeel 💛💙💜💚❤💗💓💕💖💞💘💌💋

      Törlés
    2. Szia!
      Örülök, hogy tetszik a történet. :)
      Harryt nem bántom, mint láthatod inkább szórakoztató egyéniség, igaz kissé perverz a kis drága. :) Senki nem akarja, hogy katasztrofális legyen a nyaralás, úgyhogy majd meg látjuk, mit tehetek a dolog érdekében. :)) Sietek a résszel.
      Puszi: Klau

      Törlés
  6. Sziaaaaa:))
    Szereztem neked egy új mániákus terrorista olvasót!:D
    Igen Alexandra Szalai ha olvasod a komimat akkor tudd hogy rád gondolok!:)))
    Egyébként ő az én őrült unokatesóm.
    Nagy Harry fangirl:))))
    Én tereltem őt a fanfictionok világába!:'DDD
    Egyébként vigyázz, mert ha kiakasztod..........akkor nekem fog esemesezni hogy belehal hogyha nem jön folytatás!:)
    És hidd el ő hajnalban is képes felhívni!
    Ui. Imádak!<3333
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen az új mániákus terrorista olvasót! :)) Arra rájöttem, hogy nagy Harry rajongó, mert szerintem nem írtam róla semmi rosszat, mégis kikötötte, hogy ne bántsam! :))
      Nem szándékozok most senkit nagyon kiaakasztani, csak esetleg egy picikét, de majd kiderül. :)
      Én is imádlak! :)
      Puszi: Klau

      Törlés