2015. június 7., vasárnap

21. fejezet

Jennifer Smiths

Csak ülök a szobámban, és bambulok magam elé, miközben az agyam ezerrel pörög. Alig tudom felfogni, hogy mi is történik velem. A doki bejelentését csak tetézi, hogy amikor jöttünk ki a kórházból, megláttam Őt. Csak egy pillanatra láttam, de megrémiszt. Követ. Még mindig. Csipog a telefonom, de most nem foglalkozom vele. Nem érdekel, még ha Ő az, akkor sem. Terhes vagyok. Ráadásul Zayntől, mert rajta kívül nem voltam senkivel az utóbbi pár hónapban. Hihetetlen számomra, hogy egy átbulizott éjszaka, egy lerészegedés nem csak arra volt elég, hogy egy egy éjszakás dologba bonyolódjak, hanem terhes is lettem. Azt hittem, ilyen velem nem fordulhat elő! Soha sem voltam az a felelőtlen, mindenkivel összefekszem típus. De az, hogy egyikünk sem gondolt a védekezésre, ez kiakaszt. Oké, tudom, hogy Zayn nem egy éjszakát akar tőlem, de én eddig nem mertem vele belevágni valami komolyabba, de ezek után mi lesz? Akar majd ezek után is? Vállalja a felelősséget, vagy letagad mindent? Ugyan mennyire bukik ki a dolgon? De hiszen ez mind a kettőnk sara, de hogy Ő mit szól ehhez? Szerintem kiakad, és elmenekül. És Louis? Ő mit szól majd ehhez az egészhez? Én még jó pár évig nem akartam gyereket, nem érzem magam elég érettnek a dologhoz, de ha belegondolok, hogy egy élet növekszik bennem, szinte felfoghatatlan. Az az egy viszont biztos, hogy sem elvetetni, sem örökbe adni nem vagyok hajlandó. Nem mondok le a gyerekemről, ahogy a szüleim! Ha egyedül kell végigcsinálnom, amire valljuk be elég nagy esélyem van, akkor is megoldom valahogy! Ő az enyém! Merengésemből a szoba ajtóm kicsapódása térít vissza. Az öt fiú trappol be rajta, gyorsan köszönnek, majd kényelembe is helyezik magukat. Mintha csak otthon lennének. Végül is, miért is ne? Az öcsikém és Zayn foglal helyet a két oldalamon az ágyamon, velünk szemben a kanapén pedig a másik három srác ül. Középen Liam, gondolom azért, hogy jobban szemmel tarthasson, két oldalán pedig Harry és Niall. Azt hiszem, ezt most nem úszom meg! Azt nem tudom eldönteni, hogy hazudjak, vagy az igazat mondjam. Lassan a titkomba is be kellene őket avatnom, de félek a reakcióiktól. Azt hiszem nem akarok nekik hazudozni, a terhességemről pedig pár hónap múlva úgy is tudomást szereznének.
-Na mit mondott a doki? - kérdezi kissé félve Louis. Arcáról süt az aggodalom, de ahogy végigjáratom a tekintetem a többieken, rajtuk is ezt látom. Na akkor vágjak bele! Lesz, ami lesz!
-Öhm... - ennyit a magabiztosságomról - terhes vagyok. - lesütöm szemeimet, nem merek rájuk nézni. Félek! A döbbent csend az egyetlen, amit érzékelek, miközben kezeimet nézem.
-Kitől? - kérdi Harry.
-Az az igazság, hogy az elmúlt pár hónapban csak egy valakivel voltam, úgyhogy tőle. 
-Zayn Jawald Malik! Kinyírlak! Felcsináltad a testvéremet? A faszért nem tudtatok legalább egy rohadt gumit felhúzni? - Azt hiszem, nem hiába tartottam Louis reakciójától.
-Louis! Most fogd vissza magad! Ne ess megint ebbe a hibába! - Liam hangja parancsolóan cseng. Óvatosan körbe nézek a fiúkon. Louis feje szinte vörös a méregtől. A többiek kicsit sokkos arccal merednek rám, míg Zayn ledöbbenve maga elé néz. Vagyis üveges tekintete alapján csak bambul. - Jenny! Engem az érdekelne, hogy mihez kezdesz most?
-Egyértelmű, hogy elveteti! Mit kezdene egy gyerekkel? Nem cűgölheti magával a turnén! - Harry kirohanása lesokkol.
-Na azt már nem! Ez az én gyerekem is! - Zayn velem ellentétben most nyeri vissza a hangját. - Ugye nem akarod elvetetni? - tekintete szinte könyörög. Nem értem ezt a srácot. Minden ép eszű hímnemű az abortuszért harcolna, Ő pedig pont ellene.
-Nem, nem fogom elvetetni. Egyedül is fel tudom nevelni, még ha nem is lesz könnyű. A múltam miatt nem tudnám eldobni a gyermekem, még így sem, hogy meg sem született.
-Köszönöm! - Zaynen látszik egy minimális megkönnyebbülés, bár zavart is egyben - Miért lennél egyedül? Hiszen Ő az enyém is! Én vagyok az apja! Nem leszel, vagyis nem lesztek egyedül! Igaz, hogy sok mindent meg kell még beszélnünk, de én mellettetek leszek!
-Ez mind szép és jó, csakhogy ti még csak együtt sem vagytok! Mit akartok így? Oké, hogy Zayn teper Jennyért, de ő eddig egyszer sem reagált rá pozitívan. Miért lesz jó ennek a szerencsétlen gyereknek egy csonka családban felnőni? Nem értelek titeket! Gondolkozzatok már egy kicsit! És te, Jenny! Mihez akarsz kezdeni egy gyerekkel? Hogy akarjátok beadni a rajongóknak, hogy gyereketek lesz? Szét fogják szedni Jennyt. Egy perc nyugta sem lesz!  - Louis szavaiban van némi igazság, de azért túlzásokba is esik.
-Ezért mondtam, hogy még sok mindent meg kell beszélnünk! Amíg nem muszáj, senkinek nem kell tudnia a babáról, addig nyugta lesz, utána pedig majd én megvédem!
-Egy biztos, Zayn! Sophia nem mehet a közeledbe ezentúl! - értetlen tekintetünkre folytatja gondolatát Liam- Először Perry volt terhes, oké, ő nem tőled, de úgy tudtad, most meg Jenny terhes, bár ő tényleg a te babáddal. Úgy látszik, a közeledben minden nő nemű lény terhes lesz. Én pedig most még nem akarok babát! Legalább is egyenlőre! - Mindenkiből kitör a röhögés. 
-Nagyon vicces itt valaki! Vigyázz, mert megvuduzom a barátnőd, és akkor egyszerre leszünk apukák!
A hangulat végre kezd egy kicsit oldódni. Látom Louison, hogy lesz még egy komolyabb beszélgetésünk, de úgy látom, próbál megbarátkozni a helyzettel. Csipog a telefonom. Most jut eszembe, hogy már az előbb is jött egy üzenetem. Azt hiszem, ideje lenne megnéznem, hogy ki az, és mit akar tőlem. Van egy sejtésem, hogy Ő lesz a zaklatóm, bár reménykedem, hogy tévedek. Félve nyúlok a telefonomért, ami az éjjeli szekrényemen van. Ehhez szinte keresztbe kell feküdnöm Zaynen, mivel az ő oldalán van a készülék. A bizsergés megint át járja a testem, ahogy összeér a testünk, közelségétől pedig a szívem eszeveszett vágtába kezd. Lehet, hogy adnom kéne neki egy esélyt. Eddig már többször is bizonyította, hogy számíthatok rá, most pedig egy elég nyomós indok, hogy gyermekünk lesz. Miután sikerül megszereznem a telefonom, megnyitom az üzeneteket. 

" Mit kerestél Cica a kórházban? Hiszen most a közeledben sem vagyok!"


Kezem remegni kezd, torkomban megjelenik a gombóc, és erősen küzdöm a sírással. Megnyitom a második üzenetet is.

"Mivel nem válaszoltál, utána néztem magam. Ugye tudod, hogy az a fattyú soha nem születhet meg? Ezért még irtózatosan megbűnhődsz?"


Nem bírom tovább. Mikor megint csipogni kezd kezemben a telefon, kirobban belőlem a zokogás. A külvilágból annyit érzékelek, hogy a fiúk elhallgatnak. Fogalmam sincs, miről beszélhettek eddig, csak a csöndet érzékelem. Megnyitom az üzenetet, de könnyeimtől alig látok.

"Az a hülye kis sztárocska sem ússza meg! Te az enyém vagy! Hozzányúlt a tulajdonomhoz! "


-Mi történt Jenny?
-Mi a baj?
-Miért sírsz?
-Ő írt? - a fiúk aggódó kérdései között feltűnik Liamé. Hiszen ő mindent tud. Biccentek egyet, és ebből már sejti, hogy baj van. - Jenny! Megígérted, hogyha nem tudod megoldani, elmondod a többieknek is, hogy segíthessenek. Szerintem itt az ideje.
-Miről beszéltek? Ki írt? Most már nagyon unom a titkolózást! 
-Láttam ma őt, Liam! Ott volt a kórháznál. - Louis kérdéseit teljesen figyelmen kívül hagyva legjobb barátomhoz intézem szavaim.
-Ki volt a kórháznál? Jenny! Kérlek mond el! Már nem csak magadért felelsz, hanem a babánkért is! Kérlek, hagy segítsünk! Mi a baj? - Zayn könyörögve néz a szemembe, közben pedig megfogja a kezeim, kicsit megszorítja azokat, ezzel is biztatva, és biztosítva róla, hogy mellettem van.
-Jenny! Ez már nagyon nem játék! Valamit tennünk kell, mielőtt valami bajod lesz! Sose tennék semmit, amivel eljátszhatom a bizalmadat, de vagy te mondod el nekik, vagy én! Döntened kell! De ezt nem hallgathatod el tovább. Én azt hittem, valahol messze van tőled, és csak üzenetekkel kínoz, de így, hogy itt van, nem játszhatsz tovább!
-Na most volt elég! Valamelyikőtök szépen elmondja, hogy mi folyik itt! És semmilyen kifogás, körítés nem érdekel! A testvérem vagy! A francba! Ráadásul terhes is vagy! Válaszokat akarok, mégpedig azonnal! - azt hiszem Louisnál itt pattant el valami. Talán igazuk van. Ezt már egyedül nem tudom megoldani, és arra is gondolnom kell, hogy terhes vagyok. Egy új élet növekszik bennem.
-Oké. Akkor elmondok mindent. Az egész úgy kezdődött, hogy...

Sziasztok!
Íme a következő rész! Remélem elnyerte a tetszéseteket. Tudom, hogy ez most viszonylag rövidebb rész lett, de ez most így sikerült. 
Köszöntöm az új feliratkozót, köszönöm a komit és a pipákat. Kérlek titeket, hogy pipa vagy komment formájában jelezzétek véleményeteket!
Puszi: Klau    

10 megjegyzés:

  1. Te jó ég! :3
    Terhes! Tök megörültem amikor elolvastam! :)) Még egy sikkantást is elengedtem hajnali 5-kor. :DD Olyan aranyos Zayn <3 És Liam :'D "-Egy biztos, Zayn! Sophia nem mehet a közeledbe ezentúl!" És szegény Jenny :( Kapja attól a rohadéktól az üzeneteket. :( Nem tudom ki az, de már utálom:( És pont itt abbahagyni? :O Megőrülök! :(
    Remélem hamar tudod hozni a következő részt :)
    XxDark Shadows.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ne sikkantgass hajnalban, mert a szüleid frászt kapnak! Különben is! Mit csinálsz Te hajnalok hajnalán? Nem hogy aludnál! :))
      A következő részben meg tudod, hogy kitől és miért kapja az üzeneteket, vagyis kiderül a nagy titok! :) Sietek a következővel! Vagy éjszaka, vagy holnap hozom.
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szia!
      Vagy éjszaka, vagy holnap valamikor jön a következő!
      Puszi: Klau

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Szia!
      Kiderül a nagy titok a következő részben! :) Ami ráadásul problémákat fog okozni! Vagy éjszaka, vagy holnap valamikor minden kiderül!
      Puszi: Klau

      Törlés
  4. Omg! Jenny terhes. Wíííííííííí! Annyira jó volt a rész, hogy azt szavakba önteni nem lehet! Annyira kíváncsi vagyok a nagy titokra és hogy ki ez a szemétláda! És Zayn milyen aranyos :3 Louis pedig fel vette az aggódó testvér szerepet. Liam pedig! Na hát az nagy volt! :"D
    Remélem hamar tudod hozni a részt, mert ki lyukad az oldalam a kíváncsiság miatt.
    xxBeka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! :) A következő rész is fent van! Úgy látszik, nem vetted észre! :) Pedig a kérdéseidre választ kapsz benne!
      Jó olvasást hozzá!
      Puszi: Klau

      Törlés
  5. Jézuuuuuuuus. Oké még is terhes, elvetetni sem fogja. Oké, beletörődöm. De csak mert jól írsz, egy baba az írást is megnehezíti :D Nincs erőm hosszú komit írni mert olvasni akarom a többi részt végre. Remek volt azért ez a rész is még a terhesség ellenére is:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Akkor olvass tovább! Egy terhesség, baba nem biztos, hogy megnehezíti az írást! Majd rájössz, hogy miért! :)))
      Puszi: Klau

      Törlés