Köszönetnyilvánítás + Statisztika

Sziasztok! 

Búcsúznom kellene, de én magam sem tudom, hogy hogyan. Persze remélem, hogy nem az olvasóktól, azaz tőletek búcsúzom, csak a sztoritól. Ez volt az első blogom, az első alkalom, hogy az írással próbálkoztam. Az eleje elég gyenge lett, de szerintem utána egészen szépen feljött a sztori. (Ha nem így gondoljátok, akkor sajnálom.) Köszönöm szépen mindenkinek a támogatását, a feliratkozásokat, a komikat. Nagyon hálás vagyok azért, hogy amikor elbizonytalanodtam, tartottátok bennem a lelket. Elmondhatatlanul hálás vagyok a támogatásotokért. Remélem, hogy velem tartotok továbbra is, hiszen most már nekihasalok a másik történetemnek, amit vannak közületek páran, akik már olvasnak. Rövid időn belül neki is esek. Aki esetleg nem tudná, annak szól a következő link, ahol elérhetitek a másik sztorit, ami úgy szintén Zayn Malik fanfiction. 

Story of my life

Itt már 7 fejezetet megtalálhattok. Remélem, hogy mindannyian velem tartotok ott is. 

Külön szeretném megköszönni Des Tiny-nek a segítségét és biztatását, a sok tanácsát. Az ő véleményét kértem ki legelőször erről a sztoriról, és rengeteget segített nekem, hogy jó irányba változzon az írásom. 

De köszönöm szépen még egyszer mindenkinek, aki elolvasta az írásomat. Imádlak Titeket! Nélkületek ez a sztori sem fejeződött volna be. 

(Azt azért megsúgom, hogy jelenleg úgy gondolom, hogy vége ennek a sztorinak, mégis ilyen kissé furcsán lett vége. Erre nagyon egyszerű a magyarázat. Így meghagytam magamnak az esélyt, hogy esetleg még egyszer folytathassam ezt a sztorit, bár hangsúlyozom, jelenleg ennek itt a vége, szerintem. )

És akkor pár adat, táblázat.

  67.086 oldalmegjelenítés eddig
48 rendszeres olvasó

Az első oldalmegjelenítésem az USA-ból volt. Bármilyen furi is ez nekem is. :D

De nem is untatnálak ilyenekkel tovább titeket.

Még egyszer köszönöm szépen mindenkinek, hogy velem tartott. Szeretlek Titeket! :)

Puszi: Klau

Segítség kérés

Sziasztok!

Ennek a bejegyzésnek a célja (ne nézzetek hülyének), hogy volt régen egy blog, amit imádtam. De blogol.hu-s volt, és a blogol ugyebár megszűnt. Az lenne a kérésem, hogy ha valaki olvasta régen a Bevésődés című Alkonyat fanfictiont, és esetleg tudja, hogy lehetne elérni az íróját, az kérem jelentkezzen. Ez egy Paul bevésődéséről szóló sztori volt, és nagyon szeretném megint elolvasni. A segítségeteket előre is köszönöm szépen! 

Puszi: Klau

Epilógus

Jennifer Smiths

Csak ülök a fotelben és meredten bámulok ki a fejemből, miközben az emlék képek elszánkáznak a szemeim előtt. Látom az első találkozásunktól kezdve mindent, miközben testemen átszaladnak a régi érzések is. Hányszor is akartam gyűlölni? Rengetegszer. Talán összeszámolni sem tudnám igazából. Hiszen mindig, amikor valami rossz dolog történt velük, őt akartam hibáztatni, meg akartam utálni, gyűlölni akartam, hogy el tudjam felejteni, de soha sem sikerült. A szerelmem mindig is erősebb volt, mint a vágy, hogy gyűlölni tudjam őt. Hányszor estem kétségbe azért, mert nem tudtam leküzdeni a bennem élő szerelmemet iránta… ami a mai napig is teljes lánggal ég bennem. Amikor a kisfiunk megszületett és ő végig mellettem volt a vajúdás alatt, akkor talán még szorosabb lett a minket összekötő szerelem. Hiszen megkaptuk az élet nagy csodáját. Egy picinyke gyermeket, aki kettőnk egyesülése. Az apja gyönyörű szemeivel, csodás mosolyával… Hogy milyen ember lesz belőle? Ez még a jövő zenéje, hiszen még csak két hónapos, mégis ő és az apja tölti ki a mindennapjaimat. Egy percig sem bántam meg, hogy lett ő nekünk. Ha arra gondolok, hogy akár már lehetne egy nővére, vagy egy bátyja, a torkom elszorítja a bánat, de valami oka volt annak, hogy ez így történt. Meg kellett tanulnom belenyugodni a dolgok alakulásába, és hálát kell adnom azért, ami most van. A szerelmemért és a gyermekemért.

Kicsit megrázom a fejemet, ahogy visszacsöppenek a gondolataimból és a tekintetem rátalál az ölemben fekvő füzetre, amibe a rólunk szóló cikkeket gyűjtöttem össze. Legalább is azokat, amik megfelelnek a valós életünknek is. A pletykákkal, rossz indulatú rágalmakkal teli tűzdelt firkálmányokkal nem foglalkozom. Mosolyogva kezdem lapozgatni a kis füzetet és újra olvasni a cikkeket.

Jennifer Smiths és Zayn Malik babát vár

A napokban felröppentek a hírek, hogy a sztárpár gyermekáldás elébe néz. A rosszindulatú pletykák szerint csak ezért próbálják meg kapcsolatukat helyreállítani, míg mások szerint nem is Zayn az apa. Az igazság kiderítése végett Zayn Malikot kérdeztük, aki megnyugtatott mindenkit: „Igen, tényleg babánk lesz. A kapcsolatunk egy nehéz időszakon van túl, de most boldogabbak vagyunk, mint valaha.” Nyilatkozta a sztár. Tehát hölgyeim, sajnálattal közlöm önökkel, hogy imádott énekesük apuka lesz. Gratulálunk nekik!

Zayn Malik megnősült

A legnagyobb titokban, csak a család és a szűk baráti társaságuk körében mondták ki az igent! Zayn Malik ezzel milliók álmait és vágyait törte össze, hiszen elvette a leendő gyermekének az anyját, Jennifer Smithst. Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk nekik!

Megszületett Zayn Malik kisfia

A sztárpár gyermeke tegnap született meg. A kórház és az ismerősök nem adnak ki semmiféle információt. Annyit lehet tudni, hogy a legújabb celeb baby fiú, valamint, hogy anyuka és a baba is jól vannak. Egy nevének eltitkolását kérő barát annyi titkot megosztott velünk, hogy Zayn végig jelen volt a szülésnél.

Zayn Malik hazavitte a kórházból a kisfiát

A legnagyobb titoktartás közepette vitte haza családját a híres énekes. A babát takarták, hogy még csak véletlenül se lehessen lencsevégre kapni. Vajon mikor láthatnak napvilágot az első fotók?

- Már megint ezeket olvasod? - hallok meg egy vidám hangot az ajtóból, mire mosolyogva odakapom a tekintetemet, hogy szerelmemre nézhessek, aki sietve lépked felém, hogy adhasson egy puszit üdvözlésképpen. Éppen eléri a célját, amikor a bébi őrzőn keresztül meghalljuk kicsi fiunk panaszos sírását. – Maradj, majd én hozom. – És már indul is felfelé a lépcsőn. Én eközben az ölemben fekvő „emlékkönyvet” elteszem a helyére, hiszen már nem lesz ma rá szükségem. Boldogan nézem végig, ahogy szerelmem leballag a lépcsőn, miközben csillogó szemekkel néz a karjaiban tartott apróságra, miközben nagyban magyaráz neki. Kellhet ennél több a boldogsághoz? Nem hiszem. Úgy érzem, hogy hihetetlenül szerencsés vagyok, hiszen az életem egyenesbe jött. Biztos, hogy lesznek még buktatók, akadályok, amiket le kell küzdenünk, de úgy érzem, hogy így együtt bármivel könnyedén megbirkózhatunk. Hiszen együtt vagyunk, szeretjük egymást és csakis ez számít. Mosolyom kiszélesedik, ahogy eszembe jut, hogy mi lenne az elmúlt időszak legjobb szalagcíme. Gyűlölet, vagy szerelem? Nálunk szerencsére a szerelem felé billent a mérleg, bár kételkedem benne, hogy a gyűlölet komolyabban szóba jöhetne-e közöttünk, hiszen annyiszor akartam gyűlölni, mégsem sikerült. Zayn ide érve hozzám leereszkedik mellém a kicsi fiammal együtt és ahogy elnézem kettősüket, megfogalmazódik bennem két kérdés. Kívánhatnék én ennél többet? Nem hiszem… Hogy mi jön ezután? Majd kiderül… De így hárman mindent megoldunk majd, ebben biztos vagyok.

The End

 Sziasztok!

Sajnálom, hogy csak most, de beteg is voltam, meg el is indult a suli. Tudom, hogy eredetileg úgy volt, hogy itt lesz még néhány rész, de úgy gondoltam, nem húzom tovább. Tudom, hogy ez most kicsit rövid lett, de nem tudok mást írni. Úgy érzem, hogy ennyi elég ide. Remélem, hogy megírjátok nekem a véleményeteket a befejezésről. Nem búcsúzom, mert jövök még egy bejegyzéssel. 

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett komikat. Várom őket most is! 

Puszi: Klau

2. évad 16. fejezet

Jennifer Smiths

- Már miért ne lehetne? Nem akarsz engem? - kérdezem kétségbe esetten. - Tudom, hogy nem olyan vagyok, mint régen, hiszen a hasam is megnőtt és van rajtam pár plusz kiló már, de...

- Te miről beszélsz? - néz rám értetlenül. - Ne beszélj butaságokat! Imádom a gömbölyödő pocakodat, hiszen ott növekszik a kicsiként! Sőt! Plusz kilók nincsenek is rajtad, de ha lennének sem érdekelne, hiszen ez mind a baba miatt lenne! Ne legyél már buta! Én csak nem akarom, hogy neki baja essen! Azt sem tudom, hogy lehet-e nekünk bármit is csinálnunk - magyaráz kissé zavarban.

- Persze, hogy lehet - mosolygok rá megkönnyebbülve. - Miért ne lehetne?

- Hát, amit a doki mondott, hogy nagyobb az esélye, hogy bármi baj legyen...

- De nem erre gondolt!  - nevetek fel. - Egyenlőre még lehet - húzom magamhoz az arcát egy újabb csókra.

- Tuti? - motyogja a számba.

- Igen, tuti.

Ezután végre megcsókolhatom úgy igazán, de úgy látom, nála is elszakad a cérna, hiszen most ő mélyíti el a csókunkat, miközben elkezdi felfelé húzni a pólómat. Kezeimet felemelve segítek neki, majd én is megszabadítom őt a felsőjétől, miközben szánk csak annyi időre válik el, amennyire nagyon muszáj. Szája elhagyja az ajkaimat és elindul lefelé felfedezőútra. Végigsiklik a nyakamon, a kulcscsontomon, majd le a melleimhez, ahol míg szája elidőzik, addig a kezeivel mögém nyúl és már csak azt veszem észre, hogy húzza is lefelé a melltartómat, majd úgy néz végig a fedetlen felsőtestemen, mintha valami festmény lennék. Egyik kezével a mellbimbómat ingerli, míg a másikat szájába veszi és finoman megszívja. Torkomból felszakad egy nyögés tettére. Lassan indul lefelé ajkaival. A hasamnál elidőzik kicsit. Finoman puszilgatja körbe, hihetetlen gyengédséggel, miközben kezeivel lerángatja rólam az alsó ruháimat.

- Csukd be kicsim a szemed, anyáék valami olyat tesznek most, amit neked nem kell látnod. - Nem tehetek róla, de felkuncogok a megjegyzésén, de nevetésem hirtelen nyögésbe vált át, ahogy megérzem a nyelvét a legérzékenyebb pontomon. Először csak a szájával kényeztet, majd beveti az ujjait is, amitől úgy érzem, mindjárt végem van.

- Zayn! Ne! Hagyd abba! Nem így akarok elmenni! - nyögöm ki nagy nehezen, mire lassan felemelkedik hozzám, majd gyorsan megszabadul a maradék ruháitól.

- Szólj, ha nem jó, vagy megnyomlak - motyogja a fülembe. Hihetetlenül cuki, hogy még most is a kicsin aggódik. Elhelyezkedik a lábaim között, bepozicionálja magát és megérzem a finom nyomást, ahogy belém hatol. Óvatosan kezd el mozogni, de mikor látja, hogy nincs semmi gond, akkor gyorsít. Karjait kiegyenesítve támaszkodik fölöttem, hogy meg ne nyomja a hasam, de így is az őrületbe kerget. Nem kell sok, hogy végem legyen, de kapkodó mozdulataiból érzem, hogy neki sem. Mikor már majdnem elszállok, akkor hirtelen belassít. Megint gyorsít, megint lassít, ezzel az őrületbe kergetve, hiszen mindig pont az utolsó pillanatban vált tempót!
- Ne szórakozz velem Zayn, mert megbánod! - mordulok rá, mikor már azt érzem, hogy ha nem kegyelmez meg nekem, akkor megőrülök. Lábaimat csípője köré fonom, ezzel még intenzívebbé téve az érzést és végre ő sem szórakozik tovább velem. Erőteljes, gyors lökéseinek köszönhetően perceken belül elér a megváltó orgazmus, majd utánam pár másodpercre érzem, ahogy ő is megremeg, majd rám fekszik, de rögtön le is gördül rólam.
- Szeretlek - suttogom neki, miközben az ölelésébe von.
- Én is szeretlek, de most már pihenj. Hosszú volt ez a nap - ad egy puszit a számra, magához ölel és így merülünk el együtt az álmok világába, miközben átfut az agyamon, hogy ez egy igazi szeretkezés volt. Nem a szenvedélyről szólt, hanem a szerelmünkről, gyengédségről, törődésről. Úgy tudok elaludni végre, hogy úgy érzem, a lehető legjobb helyen vagyok végre.


 2 nap múlva

Hihetetlen számomra, hogy Zaynnel minden rendben van, az meg még inkább felfoghatatlan, hogy rá tudott erre venni. Itt ülök a fiúkkal együtt Zayn lakásában, vagyis a közös otthonunkban, mert igen, Zayn ragaszkodott hozzá, hogy visszaköltözzek. Szerinte csak így lehet az, hogy ott folytassuk a dolgokat, ahol abbahagytuk. Mindenki itt van. Liam is. Miatta tartottam ettől a találkozótól, hiszen nem volt a legjobb a kapcsolatunk, mielőtt leléptem, vagyis inkább mondhatjuk azt, hogy szörnyű volt. Na meg Niall sem éppen a legkedvesebben fogadott a múltkor. Irtózatosan frusztráltnak érzem magam, olyan, mintha mindjárt kitörne a harmadik világháború, pedig igazából mindenki tök lazán viselkedik, csak én feszengek. Nem tudom, hogy mit várjak ettől a mai találkozótól, csak az a biztos, hogy ha együtt akarok lenni Zaynnel, akkor a fiúkkal is jóban kell lennem. Zayn időnként megszorítja a kezem biztatás képen, Louis pedig rám mosolyog időnként. Mind a ketten tudják, hogy mennyire rettegtem ettől a találkozótól és most mind a ketten próbálnak biztatni, én mégis szorongok. Idegesen pattanok fel a helyemről, mire drága barátom rám kapja a tekintetét és kérdőn pislog rám, hogy mi a baj, de én csak megrázom a fejem és elindulok a konyhába. Ahogy beviharzok a megcélzott helyiségbe, majdnem felbukok a saját lábamban, amikor meglátom, hogy Liam is itt van, én pedig szinte menekülésszerűen akarok megfordulni és kirohanni a helyiségből. Nem maradhatok vele kettesben! Csak ez jár a fejemben és éppen ez lesz a végzetem, hiszen megbotlok... kezem a hasam elé kapom automatikusan, szerintem ez már valami anyai ösztön, hogy rögtön őt védem, és várom a találkozást a földdel, ehelyett csak azt érzem, hogy két erős kar kap utánam, és mikor hátra pillantok meglátom az aggódva magához szorító Liamet.
- Jól vagy? - kérdezi.
- I... igen, azt hiszem. Csak nagyon béna vagyok még mindig - mosolygok rá kényszeredetten, bár úgy érzem, inkább vicsorgás, amit produkálok.
- Vannak dolgok, amik nem változnak - nevet fel finoman.
- Most miért mondod ez? Nem is vagyok két ballábas! - bokszolok bele felháborodva a karjába játékosan.
- Hm... tényleg nem vagy béna, de ütni még mindig nem tudsz! - röhög fel hangosan.
- Na! - vágom be  a durcit.
- Ne csináld már! Jenny! - kezdi, mintha könyörögne, de a végét nem bírja ki és megint a képembe röhög.
- Liam... - kezdem kicsit akadozva, kicsit bizonytalanul.
- Ne, Jenny! - emeli maga elé védekezően a kezét. - Nem akarom hallani! Így alakult. Túl vagyunk rajta. Én csak szeretném visszakapni az egyik legjobb barátomat. Az a kérdés, hogy te akarod-e ezt?
- Ó, te lüke! - vetődök a nyakába és a boldogságtól kicsordul pár könnycsepp a szememből. - Persze, hogy akarom! Sajnálom! Én...
- Cssss... - szakítja meg a bocsánat kérésemet megint. - Tényleg nem akarom hallani! Minden oké. Csináljunk úgy, mintha semmi sem történt volna! Jó?
- Imádlak! Te vagy a legjobb! - és megint a nyakába kötök ki.
- Khm... - torok köszörülésre kapjuk a fejünket az ajtó felé, ahol a gyerekem apja álldogál, miközben minket fixíroz. - Bocsi, hogy megzavarom ezt az idilli pillanatot, de mi az, hogy ő a legjobb? - néz rám kérdőn, miközben Liamre mutat.
- Hát, tudod... Az a helyzet, hogy minden csak nézőpont kérdése. És ebben az értelemben igen is ő a legjobb és nem te!
- Milyen értelemben? - vonja fel szemöldökét.
- Legjobb barát kategória... nem gondolnám, hogy te is ebben a kategóriában szeretnél versengeni.
- Szerencséd van! Jól kivágtad magad! De most már kérem vissza őket, Liam! Túl sokáig voltak veled! - nevet fel hangosan.
- Ja. Kb. tíz-tizenöt percet. Nem is tudom, hogy bírtad ki eddig! - vidáman nevetgélünk, amikor megint nyílik a bejárat és ezúttal a szöszi állít be hozzánk.
- Jenny! Beszélhetnénk? - néz rám, miközben a kezeit tördeli.
- Miről? - nézek rá értetlenül.
- Arról, hogy szeretnék bocsánatot kérni tőled azért, ahogy a múltkor viselkedtem. Tényleg sajnálom, én csak féltettem a többieket, főleg Zaynt, hogy még lejjebb süllyed és...
- Niall! Fejezd be! Én nem vagyok mérges rád, pont attól tartottam, hogy te orrolsz rám valamiért, de én nem haragszom itt senkire, hiszen én csináltam...
- Na jól van! - csapódik ki az ajtó. - Mindenki sajnál mindent, mindenki elfelejt mindent, aztán most már minden folytatódjon úgy, mintha semmi sem történt volna és szórakozzunk már végre, mert tudtommal bulizni akartunk, kikapcsolódni, de jelenleg úgy érzem magam, mintha nem is tudom... mintha valami idióta szappanoperába csöppentem volna. Elég volt! Fúúúj! Na hajrá, fiatalok! - Louis kiselőadását mindannyian döbbenten hallgatjuk, aztán szinte egyszerre kacag fel mindenki megkönnyebbülten. És innen már oldódott hangulatban telik el a mi kis találkánk.

Sziasztok!

Na, hogy tetszett a rész? Én ezzel most nem vagyok annyira megelégedve, de ez most így sikerült.

Köszönöm szépen a komikat, most is várom őket! :)

Hogy álltok a sulival?

Puszi: Klau

2. évad 15. fejezet

Jennifer Smiths

Ledöbbenve bámulok az utána becsapódó ajtóra. Az agyam nehezen dolgozza fel a történteket. Annyira örültem, hogy úgy néz ki, hogy egyenesbe jön végre az életem, hogy minden rendben lehet közöttünk. Aztán megjelent Josh. És ez a monológ! Basszus! Olyan szinten ledermedtem attól a szövegtől, amit rám zúdított, hogy szinte megmozdulni sem tudtam, de még csak a szavakat sem találtam, hogy hogyan állíthatnám le. Hiszen én nem akarok tőle semmit! Barát, igen. Egy nagyon jó barát volt addig, amíg Zayn meg nem jelent megint. Aztán ő eltűnt. Louis mondogatta, hogy szerinte Josh többet akar tőlem, sőt, valahol én is sejtettem, de nem akartam szembenézni a helyzettel, hiszen mint barátra szükségem volt rá. Aztán nem értettem, hogy miért nem akarja, hogy beszéljek Zaynnel, de most már világos. De akkor sem tartom jogosnak azokat a dolgokat, amiket mondott. A döbbenetemből csak az tudott felébreszteni, hogy Zayn nekiesett. Akkor megrémültem. És az a furcsa, hogy nem is Josh miatt aggódtam, hanem, hogy Zayn nehogy túl nagy hülyeséget csináljon, hiszen egy botrány nem hiányzik neki. Ő persze ezt az egészet félreértette. Megint egy rohadt félreértés! Mi miért nem lehetünk boldogak végre? Miért jön mindig egy újabb akadály? Ez számomra felfoghatatlan. Most pedig csak egyszerűen elviharzott. Hogyan tovább? Idegesen túrok a hajamba. Az előzőeket sem beszéltük még meg, most meg egy újabb probléma. Vajon meg fog hallgatni ezek után, vagy most írta le teljesen a kapcsolatunkat? Egy kéz ér a vállamhoz, mire értetlenül az illető felé kapom a fejemet. Josh. Róla teljesen el is feledkeztem, hogy még mindig itt van. De mit akar még? Nem elég neki, hogy tönkretette az életemet? Ezúttal ő. 

- Jenny! Semmi gond! Végre eltűnt - mosolyog rám kedvesen, de ez most csak a mérgemet növeli. Ő ennek örül? Hát persze, hogy igen. Hiszen ezt akarta! De én nem akarom őt!

- Ezt most miért kellett? Miért jó az neked, hogy tönkreteszel? Hiszen megint boldogak lehettünk volna! - kiabálok rá magamból kikelve. Ez már nekem is sok.

- Ugyan már, Drágám! Hiszen ti sohasem lehettek boldogok! Te csak velem lehetsz az! Hiszen mi szeretjük egymást, ő meg csak...

- Elég volt! Elegem van belőled! Én nem szeretlek! Én őt szeretem! Miért nem tudod ezt felfogni? - üvöltöm teljesen kikelve magamból, és csak akkor tudatosul bennem, hogy valaki bejött az ajtón, amikor az visszacsapódik, de nem nézek hátra. Louis lehet csak az illető, más lehetőség nincs erre. - Takarodj innen! Tűnj el az életemből! Mindent csak tönkretettél! - zokogok fel a falig hátrálva, majd annak nekivetve a hátamat egészen a földig csúszok, ahol olyan kicsire húzom magam össze, amennyire csak tudom. Elveszítettem megint mindent! Elveszítettem valami olyat, ami még nem is volt igazán az enyém! 

- Nem hallottad, mit mondott? Takarodj! - A hangra értetlenül kapom fel a fejem. Hiszen ő nemrég vonult ki az életemből, most mégis itt áll előttem, miközben Josh-hal ordít.

- Na, nehogy már te mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - vigyorog rá amaz gúnyosan.

- Nem ő, hanem én! Azt mondtam, hogy takarodjál ki az életemből és a házamból is! - szólok közbe a vitájuknak. Nem követem el megint azt a hibát, mint az előbb. Nem hallgatok, nem tehetem meg, hiszen a férfi, aki a mindent jelenti nekem visszajött. Én sem értem, hogy miért, de itt van.

- Nem, te hozzám tartozol! - indul meg felém, de Zayn elkapja a karját, a háta mögé csavarja és idegesen elkezdi taszigálni az ajtó felé. Amikor végre azon kívülre kerül, rávágja az ajtót. Visszafordulva a szeme megakad a csokron. Gyorsan felkapja, az ajtóhoz lép, feltépi azt és már csak azt látom, hogy a bokréta repül a tulajdonosa felé, ő pedig ismét rávágja az ajtót, majd felém fordul. Tekintetünk összeakad és látom benne a megbánást, a szerelmet és a tanácstalanságot. Majd pár másodperc után ez átvált határozottságba. Mellém lép, leguggol és óvatosan felemel, majd megindul velem a szobám felé. A karjaimat a nyaka köré fonom és az arcomat belefúrom a vállgödrébe. Érzem, ahogy ez most is, mint mindig megnyugtat. Az ő közelsége lecsillapítja a bennem dúló háborút. Az illata, az erős karjainak óvatos szorítása, az, hogy hallhatom a légvételeit... Mind kis apróság, mégis hihetetlen módon hat rám. Finoman tesz le az ágyamra, mintha porcelánból lennék, ami bármikor összeroppanhat, és az a baj, hogy úgy is érzem magam. Nem bírok már ki több mindent. Szükségem van rá!

- Nyugodj meg, nincs semmi baj - suttogja miközben mellém bújik és magához von.

- Sajnálom! Annyira sajnálom...

- Cssss... Nem most van itt ennek az ideje! Az a lényeg, hogy megnyugodj! Gondolj a babára! Neki is nyugalom kell. 

- De én el akarom mondani, most! Kérlek! - nézek fel rá könyörgően, mire kicsit habozva, de végül rábólint, hogy mondhatom. - Sajnálom, hogy anno nem mentem be, amikor meghallottam azt a beszélgetést, vagy hogy utána nem vártalak meg és nem beszéltük meg! Sajnálom a mait, hiszen én nem akartam tőle soha semmit, nekem csak egy barát volt és most úgy ledöbbentett, hogy megmukkanni sem tudtam! És főleg azt sajnálom, hogy nem szóltam neked a babáról! 

- Én is sajnálom, hogy akkor nem beszéltük meg, hogy nem kérdeztél meg. Sajnálom, hogy nem tudtam a babáról és nem lehettem veled, és igen, sajnálom a mait is. Felkaptam a vizet és most majdnem én futamodtam meg, de szerencsére a kapuig jutottam csak, ahol tudatosult bennem, hogy most mit is teszek, így visszajöttem és hallottam, amit mondtál. Szeretlek! Mindennél fontosabbak vagytok nekem ti ketten - simítja egyik kezét a pocakomra. - Ti vagytok számomra  a minden! Mondd csak, Jenny. Szerinted tudjuk ott folytatni, ahol abbamaradt? El tudjuk temetni ezeket a hónapokat minden borzalmukkal együtt?

- Szerintem igen. Legalábbis én nagyon szeretném. Nagyon szeretlek, és ezek alatt a hónapok alatt rá kellett, hogy jöjjek, hogy egy pokol nélküled az életem. 

- Oké. Akkor tiszta lappal? - néz rám kérdően, mire az én szám a fülemig szalad, és bólogatok, mint azok az idétlen kutyák a kocsi hátsó szélvédőjén.

- Tiszta lap - suttogom, mire az ő szeme felcsillan és finoman megcsókol. De én ezzel nem elégszem meg. Elmélyítem a csókunkat, miközben a kezem a mellkasán kezd el járni a pólója alatt. Az ő kezei is betalálnak a felsőm alá, és innentől azt hiszem, ez megállíthatatlan folyamat lesz, hiszen annyira kívánom őt. Olyan régen voltunk már együtt és nekem tényleg nem volt senki sem ez idő alatt, de ő legnagyobb meglepetésemre visszahúzza a kezeit és az enyémeket is lefogja.

- Nem lehet. - Teljesen ledöbbenek kijelentésén. Miért nem lehet? Mégsem akar engem? Mi történik most?


Sziasztok!
Remélem tetszett a rész! :) 
Köszönöm szépen az előző fejezethez érkezett komikat! :) Most is ér véleményt nyilvánítani! Az előzőekre hamarosan válaszolok! 
Hogy telik a hétvégétek? Félévivel hogy álltok? Van még, aki javítani akar valamiből?
Puszi: Klau

2. évad 14. fejezet

Zayn Malik

Annyira elmondhatatlanul jól éreztem magam! Rendben van a baba és úgy nézett ki, hogy Jennyvel is rendeződnek a dolgok! Visszakapom őt. Hihetetlenül megkönnyebbültem és elmondhatatlanul boldognak érzetem magam. Egészen addig a pillanatig, míg ezt az idiótát meg nem láttam. Itt van. Az ő lakásában és ezek szerint még kulcsa is van. Igaz, hogy én még nem találkoztam vele, de Louis leírása teljesen illik rá. Valamint elvileg csak vele és az öccsével tartotta a kapcsolatot Jenny. Ő a szomszéd srác, aki mellette volt végig, amíg én nem és a haverom elmondása szerint hajt az én barátnőmre! Na jó... Jelenleg fogalmam sincs, hogy milyen kapcsolatban is állunk egymással. De akkor is! A féltékenység úgy terjed az ereimben, mint valami méreg. A kezem akaratlanul is ökölbe szorul, amikor meglátom a nagy csokor virágot a kezében. Mit képzel ez magáról? Takarodjon innen, vagy beverem a pofáját! Louis szavai jutnak az eszembe, amikor azt meséli, hogy mennyit segített a srác Jennynek, de ellenezte, hogy beszéljen velem. Ő ellenünk van. Hogyne lenne ellenünk, ha Jennyt magának akarja? Hiszen elvileg ráhajtott. Csak azért nincsenek együtt a haverom szerint, mert Jenny még mindig engem szeret és így nem akar belevágni semmibe. De azt is mondta a drága sógorjelöltem, hogy amióta megláttam Jennyt a kórháznál, azóta a srác egy szó nélkül lelépett, életjelet sem adott magáról. Akkor most mit akar itt? 

- Josh! Te mit keresel itt? - Jenny döbbent hangja rángat vissza a jelenbe. A srác elmosolyodik és az imádott lány felé indul, de ezt nem hagyhatom. Lépek én is egyet, amivel közéjük kerülök. Látom, ahogy a srác végignéz rajtam. Egy pillanatra megakad a szeme az ökölbe szorított kezeimen, és úgy dönt, hogy inkább nem próbálkozik azzal, hogy  a lányhoz juthasson.

- Szia, Jenny! Beszélni szeretnék veled! - néz rá könyörgően. 

- Öhm... Nem hiszem, hogy... - kezd dadogni mögöttem a megszólított. Na nem! Ez így nem lesz jó! Miért nem küldi el melegebb éghajlatra? Nem az lenne a legfontosabb, hogy a mi kapcsolatunkat tisztázzuk? 

- Kérlek, csak hallgass meg! - kezd emez rimánkodni neki. Jenny lassan megkerülve engem előrébb lép, ami csak még jobban szítja az indulataimat. Miért foglalkozik ezzel az idiótával? Talán neki is jelent valamit?

- Nem hiszen, hogy az után, hogy egy szó nélkül eltűntél, lenne mit megbeszélnünk! 

- Kérlek! - most akadálytalanul lép a nő elé, miközben felé nyújtja a csokrot. - Ezt neked hoztam. Én nagyon sajnálom, hogy eltűntem, de... 

- Nem hallottad, hogy nem akar veled beszélni? Tűnj innen! - mordulok rá a srácra. Ki ne találja már, hogy majd előttem kezd itt magyarázkodni, na meg meghódítani a nőt, akit szeretek és az én babámat várja.

- Zayn! - simít végig Jenny a karomon, de már vissza is fordul az idióta felé. - Bocsi. Folytasd. - Az arcom fintorba torzul, amiért engem ennyivel letudott és ezzel a pondróval foglalkozik, rá figyel, holott nekünk is beszélgetnünk kellene. Én már nem értem ezt az egészet! Miért ilyen fontos ez a senkiházi? Már nem csak a féltékenység munkálkodik bennem, hanem a mérhetetlen harag is.

- Szóval ott tartottam, hogy azért tűntem el, mert hívtak, hogy a nagymamám kórházba került. Vele voltam eddig. Sajnálom, hogy nem hívtalak, de ő nagyon közel áll hozzám, és nagyon kétségbe estem. Na meg... próbáltam elfogadni, amit Louis mondott, és ennek megfelelően viselkedni.

- Mit mondott az öcsém? - döbben le ő.

- Hát azt, hogy ti egy család vagytok, szálljak le rólad, hiszen nektek együtt kell lennetek, mert lesz egy közös gyereketek. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van! Minél többet járt az agyam, annál biztosabb voltam benne, hogy ez hülyeség! Hiszen egy gyerek nem fog titeket összekötni egy életre, ennek semmi értelme. Hiszen ő megcsalt, kihasznált és átvert. Nem adhatsz neki még egy esélyt! Hiszen te magad is tudod, hogy mennyire kibuktál miatta! - A döbbenettől megmozdulni sem tudok. Teljesen lefagytam. - Ő csak tönkretett téged, vagyis titeket! Én voltam melletted, én segítettem mindenben! Ő addig hol volt? Tuti, hogy a kis csajával hancúrozott éppen, amíg te szenvedtél miatta! 

- Na ebből elég volt! - csattanok fel idegesen. Remegek a dühtől, de nem teszek semmit, bár elég nehezemre esik visszafogni magamat. - Fogalmad sincs semmiről! Miért akarod őrültségekkel teletömni a fejét? Mi? Nem fogod fel, hogy mi összetartozunk? És nem a baba miatt, hanem azért, mert szeretjük egymást! - Ó, de be akarom törni azt a tenyérbe mászó képét!

- Jenny! Ne hagyd, hogy félrevezessen! Én mindig melletted voltam, amikor kellett! Szeretlek! Ezt te is tudod! És szerintem te is szeretsz engem! Nem hiába hívtál annyiszor, nem hiába adtál kulcsot a lakásodhoz! Hiszen teljesen beengedtél az életedbe! Mondd, hogy te is szeretsz és megpróbálhatjuk együtt! Ez az idióta itt mögötted, ő nem érdemel meg téged! Vele nem lehetsz boldog! Te engem szeretsz! Engem kell, hogy szeress! Én még sohasem bántottalak! Ő viszont teljesen összetört téged, tehát nem szeret! Mikor fogod már fel ezt végre? - És ennyi volt. Eddig bírtam. Nem látom Jenny arcát, mivel előttem áll, de lehet, hogy jobb is. Ezt viszont nem tudom tovább tolerálni, hogy teljesen a mi kapcsolatunk ellen hergeli a szeretett nőt, így végig sem gondolva, hogy mit teszek Jennyt óvatosan félretolom magam elől, gyorsan lépek kettőt, de mire odaérek, már száll is a kezem és egy gyönyörű jobb horognak lesz a kicsiny gazdája ez a faszfej. De ez még nem elég! Elborítja az agyamat a vörös köd. A következő ütésem a gyomrában ér célt, minek hatására összegörnyed. Egy sikítás az, ami elkezdi tisztítani az agyam. Mégpedig Jenny sikítása. Riadtan kapom felé a fejem, de szerencsére csak megijedt, nincs semmi baja. 

- Fejezzétek ezt be! - szipogva néz rém. Eddig szinte meg sem szólalt, nem állította le ezt az idiótát, most meg mit csinál? Engem bezzeg leállít, pedig csak azt kapja ez a féreg, amit megérdemel. - Kérlek! - szinte könyörög.

- Tessék? - nézek rá döbbenten.

- Kérlek, ne bántsd! - hüppög.

- Te komolyan az ő pártjára állsz? - döbbenetem határtalan.

- Én... én... - dadog. Nem tud kinyögni egy értelmes mondatot. Tehát akkor így állunk? Neki is fontos ez a srác? Fontosabb, mint én? Ez most komoly? Akkor mi van azzal, hogy szeret? Nem értek semmit!

- Takarodj innen! - dörrenek rá az éppen feltápászkodó személyre.

- Te nem dobhatsz ki innen! - mosolyog rám gúnyosan.

- Zayn! - szól rám Jenny, mikor már megint lendíteném a karomat. - Fejezd ezt be! Nem akart ő semmi rosszat! 

- Szóval így állunk? Akkor én mit keresek itt tulajdonképpen? Akkor legyetek boldogak! - Ez a végszavam. Úgy érzem felrobbanok. Idegesen indulok az ajtó felé és még csak az sem tud megállásra késztetni, hogy Jenny elkapja a karomat. Mérgesen rántom el azt a szorításából és kirobogok az ajtón, de azt még azért erélyesen becsapom magam után. Ennyit erről. Ennyit rólunk...

Sziasztok!
Remélem, hogy tetszett a rész! :) Hamarabb akartam hozni, de kicsit tönkre vágtam a hétvégén a kezem, így nehéz lett volna gépelnem. Igaz, hogy kész volt már a rész, de azért volt benne bőven mit javítani... Na, de nem is ez a lényeg! Csak megérkezett a rész!
Köszönöm szépen a komikat! :) Most is ér véleményt nyilvánítani!
Imádlak Titeket!
Puszi: Klau

2. évad 13. fejezet

Jennifer Smiths

- Tehát, a baba egészséges. Szerencsére csak vaklárma volt az egész - mosolyog ránk kedvesen a doki. Kell egy pár másodperc, míg felfogom, hogy ez mit is jelent. Nem beteg a kicsikém! Elmondhatatlan öröm és megkönnyebbülés száguld végig a testemen. Nem kell tovább rettegnem, nem kell azon gondolkoznom, hogy mi lesz, ha tényleg beteg a kicsi. Hihetetlen örömmel nézek a mellettem ülőre. Látom rajta, hogy még ő sem teljesen fogta fel, hogy ez mit is jelent. Tekintetem rásiklik a testvéremre, aki fülig érő szájjal vigyorog ránk. És ha belegondolok, én is csak lassan tudatosítom magamban, hogy mi is most a helyzet. -Szeretnék tudni biztosra a baba nemét? - kérdi az orvos, ezzel visszarángatva a való életbe.

- Nem is tudom... -tanácstalanul nézek Zaynre. Eddig nagyon tudni akartam, de a történtek ráébresztettek arra, hogy tényleg nem számít, hogy fiú-e, vagy lány, a lényeg, hogy egészséges legyen.

- Az ultrahanggal tévedhetünk, de ez a vizsgálat biztos eredményt adott, hiszen ez genetikai vizsgálat - tájékoztat a doki.

- Nem szeretnénk tudni - szólal meg Zayn. - Azt viszont igen, hogy ez a vizsgálat most negatív eredményt adott, de ugye az előző pozitívat. Mennyi az esélye, hogy mégis csak beteg a kicsi? - Bennem az ütő is megáll a kérdését meghallva és a görcs is egy pillanat alatt visszaköltözik a gyomromba. Nekem az eszembe sem jutott, hogy most egy az egy ellen vannak az eredmények. Mi van, ha mégis beteg? Görcsösen szorítok rá a kezére, amit eddig is fogtam. Ő csak visszaszorít, de a szemeit nem veszi le a kérdezettről.

- Nyugodjanak meg, biztos, hogy minden rendben van, hiszen az előző vizsgálat egy vérvizsgálat volt az anyuka véréből, így annál előfordulhatnak tévedések, de ez a vizsgálat a magzatvízből van, ráadásul, mint már említettem, genetikai vizsgálat, tehát szinte tévedhetetlen - nyugtat meg minket. Mikor tüdőmből kiáramlik az eddig visszatartott levegő, akkor jövök rá, hogy annyira féltem a választól, hogy még csak levegőt sem vettem.

- És akkor most hogyan tovább? - találom meg végre én is a hangomat.

- Megy minden tovább a rendes kerékvágásban. Maga nem stresszelhet, hiszen ezt már megbeszéltük, hogy önnél nagyobb  az esélye egy koraszülésnek és ezt ugye nem akarjuk megkockáztatni. Az étkezésére továbbra is figyeljen oda és akkor várom az eredetileg megbeszélt időpontban egy vizsgálatra és majd megint megkukucskáljuk a kicsit is. De ha nem haragszanak, nekem mennem kell a műtőbe. Vagy esetleg van még valami kérdésük?

Mi csak egyöntetűleg megrázzuk a fejünket, majd elköszönünk. Éppen, hogy csak becsukódik mögöttünk az ajtó és két kezet érzek meg a derekam körül, majd a lábam elhagyja a biztos talajt és forogni kezd velem a világ. Vagyis inkább Zayn kap fel és kezd velem pörögve hangosan, boldogan nevetni. Én is vele kacagok. Hihetetlenül jó érzés gondtalanul, felszabadultan a szerelmemmel nevetni, hiszen egy buta félreértés miatt erre egy jó ideje nem volt lehetőségem. És ekkor tudatosodik bennem, hogy bár mondtuk egymásnak, hogy "szeretlek", de arról még egy szó sem esett közöttünk, hogy hogyan is állunk mi most egymással.

- Na, fiatalok! Nem akarok ünneprontó lenni, csak gratulálok és örülök, hogy nincs baja a kicsinek, de én most lépek. Azt hiszem, hogy van mit megbeszélnetek, na meg persze bepótolnotok - húzza egy perverz mosolyra a száját. - Bele sem merek gondolni, mit fogtok ti csinálni, hiszen azóta egyikőtöknek sem volt senkije - kezd idiótán röhögni. - Lehet, hogy már azt is elfelejtettétek, hogy hogy is kell csinálni! -  Én csak belebokszolok játékosan a vállába, miközben érzem, hogy elvörösödöm. Zayn viszont nem kíméli az öcsémet és tarkón vágja. Mi összemosolygunk és kézen fogva indulunk kifelé. Furcsa dolog ez, hiszen igazából még semmit sem beszéltünk meg, mégis úgy érzem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne közöttünk. Bár, ha őszinte akarok lenni, nem bánnám, ha nem beszélnénk meg semmit, csak egyszerűen túllépnénk ezen az egészen. De sajnos ez nem így működik. Túl sok a tisztázatlan dolog közöttünk... Vagyis, ha jobban belegondolok, annyira nem is sok a nyitott kérdés. Csak a lényeg. Túl tudunk-e lépni a történteken és folytathatjuk-e úgy, mintha semmi sem történt volna?

Az út hazafelé csendesen telik, de ez nem zavar, hiszen ez a csend most megnyugtató, nem kínos hallgatás. A házhoz érve ki akarom nyitni a bejárati ajtót, de megdöbbenve veszem észre, hogy az nincs kulcsra zárva, pedig én biztos vagyok benne, hogy bezártam. Mindig bezárom! Félve nézek fel a mellettem állóra, aki feszült arccal, ujját a szájához emelve mutatja, hogy maradjak csendben, majd engem a háta mögé húzva óvatosan benyit. Eltátogja, hogy maradjak kint, de hát nekem mikor volt szokásom szót fogadni? Pár lépéssel lemaradva követem. A nappaliba lépve látom, hogy megdermed.

- Mit keresel te itt? Hogy jutottál be? - csattan fel dühösen, de a tartásán is megmutatkoznak az érzései. Háta megmerevedik, a keze ökölbe szorul és úgy néz arra a valakire, aki behatolt a lakásomba, mintha bármelyik pillanatban ráugorhatna. A kíváncsiság elhatalmasodik rajtam, így én is beljebb megyek, hogy végre megláthassam, hogy ki a váratlan látogatóm, akire Zayn ennyire dühös. De amikor meglátom az illetőt, kérdőn felszalad a szemöldököm, hiszen, amióta Zayn megjelent ismét az életemben, azóta nem is keresett. Most meg itt ül, kezében egy hatalmas rózsacsokorral. De hát ő hogy kerül ide? Egyáltalán, hogyan feledkezhettem meg róla? Hiszen Louison kívül csak neki van kulcsa a lakásomhoz. Arról nem is beszélve, hogy milyen régóta nem is jelentkezett. Még csak a telefont sem emelte meg, előtte meg mindennapos vendég volt nálam. Nem értem, hogy most mit is keres itt tulajdonképpen itt azzal a nagy bokrétával a kezében! Ráadásul miért pont most kellett megjelennie? Hiszen ahogy Zayn arcát elnézem, nem sok jóra számíthatok. Elmondhatatlan szintű undor ül ki az arcára, miközben a váratlan vendégemet szemrevételezi. Mintha valami eltaposni való féreg lenne a szobában. Amennyire szerettem régen a jelenlétét, most annyira irtózom ettől az egész helyzettől. Azt hiszem ennyit arról, hogy majd Zaynnel nyugodtan megbeszéljük a dolgainkat, hiszen ő mindennek látszik, csak higgadtnak nem. Inkább egy kitörni készülő vulkánra emlékeztet jelenleg. Így az illető jelenléte engem is csak feszültséggel tölt meg, amire egyáltalán nincs szükségem. Se nekem, sem a babának. Hiszen ebből kijutott az elmúlt napban több is, mint amennyi kellene. És a kicsinek nincs erre szüksége.  Muszáj megtörnöm ezt a kínos pillanatot valahogy.

- Josh! Te mit keresel itt?

Sziasztok!
 Remélem tetszett a rész! Végre kiderült, hogy mi a helyzet a babával! :)
Köszönöm szépen a rengeteg komit, amik az előző részekhez jöttek! Hihetetlenül hálás vagyok érte! :)
Számolgattam egy kicsit, meg írtam már előre fejezeteket, szerintem olyan 4-6 rész + epilógus várható még ehhez a sztorihoz, aztán teljes erőbedobással folytatom a másik sztorit! 
Egyébként emlékeztek még Josh-ra?
Puszi: Klau